2017. március 16. − ez az a dátum, amikor a Kincsem (Herendi Gábor, 2017) felbukkant a magyar mozivásznakon. Izgalom, nevetés, sírás, gyűlölet, szerelem, bosszú − ezt kapja a néző egy átlagos lovas film sztorija helyett. A legjobb az egészben, hogy 10 percnyi vetítési idő után el lehet felejteni, hogy magyar filmet néz az ember: a Kincsem minden kétséget kizáróan ellentmond a magyar filmekkel kapcsolatos negatív előítéleteknek, és olyan élménnyel gazdagítja a nézőt, amelyet egy színvonalas hollywoodi filmtől várna el.

A történet dióhéjban: Blaskovich Ernő apját 1849-ben szabadságharcos múltja miatt egykori katonatársa és barátja agyonlövi az akkor még gyermek Ernő szeme láttára. Ezt követően az uralkodó elkobozza a családi birtokot, és az apát megölő tisztnek, Otto von Oettingennek (Gáspár Tibor) adja. Ernő (Nagy Ervin) felnőtt élete felelőtlen, vagyonát elherdálja, így lova, Kincsem lesz végső reménye, akit senki nem tudott eddig betörni (Ernőnek természetesen sikerül.) Kincsem nagysikerű versenyló lesz. A történet szerelmi szálát Oettingen lánya, Klára (Petrik Andrea) és Ernő bonyolult viszonya adja. Azaz a sztori nem más, mint izgalmas lóversenyek és romantika egyvelege.

01

Habár a Kincsem nem tudható be egyszerű lovasfilmnek, mégis nagyon meghatározó szerepet játszik a film ütősségében a csodakanca élettörténete. Kincsem nem csupán egy kitűnő versenyló, hanem az Osztrák-Magyar Monarchián belül a függetlenségüket elvesztő magyarok reményének csodálatos jelképe. El is hangzik a filmben egy erre utaló mondat: „Magyarország egy olajoshordó és Kincsem a szikra, amely lángba boríthatja azt.” Kincsemről minden valamire való magyar tudja, hogy sohasem veszített egyetlen versenyen sem (13 versenypályán 54 győzelmet aratott élete során). Ezen előzetes tudás ellenére a film mégis eléri, hogy izguljunk. Az egyik legfeszültebb pillanat, amikor Kincsem megzabolázza magát, és zsokéjának szakadt kantárral kell végighajtania a versenyt, amire még egy lapáttal dob, hogy Ernő fogadást is kötött. A néző szurkol a lónak, a zsokénak, Blaskovich Ernőnek, miközben az adrenalinszint az egekbe ugrik. A kedvenc részem a film Kincsemhez köthető szálában az állatsuttogó macska. Igaz, kicsit hatásvadász, de ki ne imádna egy cicát, aki dorombolásával nyugtatja meg a hatalmas állatot, akihez ember nem érhet. És megintcsak a hiteles ábrázolásról ad tanúbizonyságot ez az aprónak tűnő részlet, ugyanis Kincsem legjobb barátja a való életben is egy fekete-fehér nőstény macska volt, aki minden versenyre elkísérte. Igazi kötődés alakult ki a két állat között, és a film kitűnően mutatta meg ezt.

02

Ha már a hitelességnél tartunk, ideje említést tenni a jelmezekről és a díszletről. Egyetlen szóban is össze tudom foglalni: elképesztő! Minden egyes apró részletre ügyeltek a film készítői. Nagyszerűen ábrázolták a 19. századra jellemző stílust, amikor minden egyes ruhatípusnak meg volt a maga jelentése (lásd például a tisztességes és a kitartott, olcsó nők öltözködésbeli különbségeit). Nem csak a ruhákra, a frizurákra is nagyon odafigyeltek, a helyszínek pedig egyenesen mesébe illőek: zöld legelők, magyar piac, korabeli kastély, pajta, parasztházak. Csodálatosan átjárja az egész filmet a korhű hangulat. Majdnem.

A „majdnem” ezen film esetében egészen nagy. Sajnos. Ugyanis, ha csak a fentiekben sorolt jellemzők alapján kellene „ítéletet” hoznom, akkor a Kincsem történelmileg hiteles alkotás lehetne. Ám van pár apró dolog, ami összességében nem biztos, hogy jót tett a filmnek. Értem én, hogy a mai rendezők egyik legnagyobb kihívását a fiatalok moziba csábítása adja, de felteszem, aki a Kincsem plakátja vagy az előzetesek alapján dönt úgy, hogy megtekinti a filmet a mozivásznon, az nem azért veszi meg a mozijegyet, mert egy 19. századi „lovas filmtől” mai beszólásokat vár: lásd például a Fluor Tomi Mizuját dúdolgató Klárát, a szelfizést egy régi kamerával, vagy az okafogyott utalást a vasárnapi boltzárra. Az 1870-es években? Komolyan? Tényleg odavaló ez? Nos, szerintem egy kosztümös, 19. századot megörökítő film ne legyen trendi, menő vagy laza. Persze, én is mosolyogtam ezeken a jeleneteken, de többször inkább illúzióromboló, mintsem egetrengetően vicces hatásuk volt.

03

Magyar viszonylatban nézve a Kincsem igen drága filmnek minősül. A csodakanca és gazdája története 3 milliárdos büdzséből készült el, ami meg is látszik a film minőségén, és talán a sikereit is nagyban köszönheti a tágra szabott költségvetésnek, amely nyilván komoly keretet jelentett ahhoz, hogy  a filmesek megteremthessék a korhű látványvilágot. Viszont ezt nem vitték túlzásba a készítők: a tömegjelenetek, a nagytotálok és az utcajelenetek igen szegényesre sikerültek, ezeken érződött a spórolási szándék.

Minden esély megvan arra, hogy a Kincsem áttörést hozzon a kortárs magyar műfaji filmek világában. A jó rendezésű romantikus kalandfilm színvonalasságához nagyban hozzájárultak a nagyszerű és tehetséges színészek, Nagy Ervin és Petrik Andrea játéka minden kétséget kizáróan kitűnő, hiteles és testhezálló volt. Szerepüket olyan hitelesen játszották el, hogy magam is elhittem, Blaskovich Ernő valójában is ilyen jóvágású úriember volt. (Sajnos tudjuk, hogy ez nem éppen így van.)

A film utolsó felvonásaiban égő istállót, menekülő lovakat, veszélyben lévő életeket látunk, mint egy akciófilmben, amit megspékeltek egy csipetnyi romantikával és hóeséssel. Sokan gondolják, hogy a Kincsem befejezése kicsit szenzációhajhászra sikeredett. Nos, ebben biztosan van valami, de gondoljunk csak bele: egy ilyen volumenű, a történelmi hűségre ennyire törekvő filmhez milyen befejezés illett volna jobban? Talán az egyik főszereplőnknek meg kellett volna halnia? Vagy örült volna a nagyérdemű publikum, ha a csodakanca veszti életét a tűzben? Esetleg Ernőnek kellett volna feladnia a maradék becsületét, és kizuhanni a gazdagok miliőjéből? Vagy jobb befejezés lett volna látni a szerelmesek boldog jövőjét? Nem hiszem. Ez a film úgy volt jó, ahogy, azzal a befejezéssel, amit kapott.

04

Összegezve tehát, Herendi Gábor filmje hollywoodias, de mégsem. Lehet rajta sírni és nevetni. A történet egyszerű, de izgalmas, egyszerre korhű és modern. Egy olyan műfaji filmről beszélünk, amelyre büszkék lehetnek a magyarok. Ez a se nem ismeretterjesztő, se nem vígjáték, se nem romantikus film olyannyira jóra sikerült, hogy bátran állítom, nagy szerepet fog játszani a magyar műfaji filmek nemzetközi filmpiacra való betörésében. Persze, ehhez még jó pár év és jó pár milliárd forint szükséges, de a Kincsem mindenképpen egy mérföldkő, és megvan benne minden, hogy a legjobbak közé kerüljön.

 

Hozzászólások

hozzászólás