Kétfajta vonat szokott elindulni a Bergen-Belsen-i náci ún. átszállótábor állomásáról: a marhavagonok Auschwitzba tartottak, a harmadosztályú kocsikba pedig azok kerültek, akiket különböző okokból szabadon bocsátottak. Harun Farocki német kísérleti dokumentumfilmes Haladék című filmjében faggatja az ott készült felvételeket, silabizálja a bőröndökre írt neveket, a vagonokra firkált számokat. A történet azonban őt nem érdekli, nem kérdez rá arra, hogy kik hogyan jutottak oda, miért kerültek egyesek egyik típusú, mások a másik fajta szállítmányba. A filmmel két héttel ezelőtt találkoztam a Kinóban, ahol két este Farocki négy filmjét vetítették le, vasárnap a Titanic fesztiválon azonban váratlanul fény derült az események hátterére is.

Gaylen Ross amerikai dokumentumfilmes annak a Kasztner Rezsőnek a történetét dolgozza fel, aki magyar zsidóként tárgyalt a német megszállás után a deportálásra várók megmentéséről magas rangú náci tisztekkel. A máig homályban maradó politikai és valószínűleg személyes jellegű háttéralkukkal tűzdelt megbeszélések eredményeként 1600 emberrel megrakott szerelvényt sikerült a semleges Svájcba juttatni. Eichmann machinációi folytán azonban a vonat először a fentemlített Bergen Belsenben kötött ki, ahonnan csupán néhány hónapnyi táborozás után indulhattak tovább. Elképzelhető, hogy a Farocki képein feltűnő szerelvények egyike pont a híres Kasztner vonat – a szálak a recepció véletleneiben futnak össze…

A háború után az időközben Izraelben letelepedett, és az akkori kormány tagjaként tevékenykedő Kasztnert kollaborációval vádolják, melynek eredménye közmegvetés, majd pedig gyilkosság lesz. A budapesti ügyvéd megítélése a holokauszt túlélői között is meglehetősen ambivalens, sokan vannak, akik nehezen tudják feldolgozni a folyamatosan náci tisztekkel parolázó, SS autókkal furikázó zsidó képét, valamint nem igazán tudják megérteni, hogy miért írt felmentő leveleket a Szövetségeseknek Kasztner olyan német tábornokok ügyében, akikkel kapcsolatban állt.

kasztner_meggyilkolasa

Gaylen Ross filmje éppen azért érdekes, amit első megközelítésben hiányolhatunk belőle: az oknyomozás elmaradása miatt. Őt ugyanis nem az érdekli, hogy valójában mi történt a háború alatt – a kényes ügyekben zajlott színfalak mögötti egyeztetésekről, a szóbeli megállapodásokról, a gentlemen’s agreement-ekről amúgy se sokat lehetne megtudni. Napjaink filmesét sokkal inkább a recepció foglalkoztatja, az hogy miként értették a Kasztner per idején, és miként kezelik most ezt a történetet.

A Kasztner meggyilkolásának (Killing Kasztner) egyik legérdekesebb elméleti felvetése arra vonatkozik, hogy vajon a zsidóknak és különösen Izrael államnak miért csak önfeláldozó hősökre van szüksége? Miért van az – teszi fel a kérdést -, hogy a teljesen kudarcba fulladt, mindenki halálával végződő varsói gettólázadás minden résztvevőjét hősként tisztelik, de az egyetlen zsidónak, aki képes volt a második világháború alatt zsidó életeket megmenteni, csak megvetés jut? Miért nem jut dicsőség a pragmatikus hősöknek? – töprengenek a filmben egy tel-avivi egyetem hallgatói. Az egyik lehetséges válasz – hangzik el -, hogy az éppen formálódó és létéért küzdő Izrael állam egyik alapvető céljának, a katonák kinevelésének a bosszúért kiáltó önfeláldozó hősök sokkal inkább megfelelnek, mint azok az alakok, akik mindig az adott helyzetből, akár kompromisszumok árán is, megpróbálják a maximumot kihozni.

killingkasztner

A Kasztner meggyilkolása nem objektív, leíró-feltáró dokumentumfilm. Gaylen Ross a napjainkban újra egyre nagyobb rangra szert tevő résztvevő újságírás legkiválóbb képviselőihez hasonlóan nem játssza el az amúgyis lehetetlen objektivitás látszatát, hanem markánsan állást foglal. A rendezőnő nem csak keresi a múlt nyomait, hanem filmje és az események aktív résztvevőjeként szervezi a fejleményeket. A sok interjú, meg- és rábeszélés eredményeként létrejött találkozó Kasztner lánya és gyilkosa között (film)történeti pillanat. Ebben a műben nem a sose látott archív felvételek bemutatása adja az anyag exkluzivitását, hanem a szerző által létrehozott találkozások, szembesülések, élethelyzetek. Ross – megértve minden mediatizáltság tárgyát módosító mivoltát – az események alakítójaként, nem csupán krónikásaként lép fel.

haladek-1

Formai szempontból az idősíkok, helyszínek, szereplők és témák között ugráló dramaturgia adja a film különlegességét, amelyben a történet elemeinek összerakása, az attitűdök és érzelmi viszonyulások teljes átlátása nem egyszerű feladat. A bűntény helyszínén magyarázó gyilkos vallomásával indul a film, és a múlt terhétől való megszabadulás lehetetlenségének tudatosításával végződik. A kettő között pedig túlélők rajongásával és ignorálásával, a fiatalabb generációk megtagadással vagy elfogadással teli értelmezésével zajlik a feldolgozhatatlannak kissé túlbeszélt, időnként önismétlő, de revelatív erejű feldolgozása. Kasztner lányának, Zsuzsinak a Titanicon tett látogatása pedig az idei fesztivál egyik legkiemelkedőbb eseménye.

Filmek:
Harun Farocki: Aufschub (Haladék). 2007. Német dokumentumfilm, 40 perc.
Gaylen Ross: Killing Kasztner (Kasztner meggyilkolása). 2008. Amerikai dokumentumfilm, 129 perc.

Hozzászólások

hozzászólás