Hétköznapi hősök, parttalan filmek, játékfilmes megoldások. Néhány szó a Dialëktus Fesztiválról

Dokumentumfilmet készíteni látszólag könnyebb és unalmasabb dolog a játékfilmnél, ám hogy ez a valóságban koránt sincs így, arról a Dialëktus Fesztivál filmjein keresztül is megbizonyosodhattunk. A fesztivál versenyprogramjában láthattunk észak-koreai turistautat, alaszkai Kis Norvégia Fesztivált, asztaltáncoltatást, mágikus erejű olasz szigetet, biogazdálkodást folytató detroiti kismamákat, böllérversenyt, megtudhattuk, hogyan készült a mérgezett kenyér az SS katonáknak, miként lehet eltakarni egy panellakásban a vízóra-leolvasót, miként zajlanak a vesztfáliai hindu bevándorlók vallási szertartásai, betekintést nyerhettünk a bagyéli pigmeusok, a latin-amerikai rodeósok, a hebroni palesztinok mindennapjaiba… a sort még hosszú oldalakon keresztül folytathatnám. A fesztivál meggyőzhetett bárkit arról, hogy dokumentumfilmeket nemcsak kell, hanem szükséges is készíteni, hogy általuk árnyaltabb képet kapjunk a minket körülvevő világról.

Az immáron hatodik alkalommal megrendezett Dialëktus Fesztivál idén is a kis fesztiválok barátságos hangulatában telt el. A hatnapos dokumentum- és antropológiai filmes mustrának otthont adó Vörösmarty moziban ugyan egyetlen vetítés sem volt teltházas, a mozitermek egyszer sem pangtak az ürességtől. Noha a szervezésben akadtak problémák (melyik magyar filmfesztiválon nem merült fel még ilyesmi?), nagyjából és egészében véve jól szervezetten zajlott le a fesztivál. Figyelemre méltóak voltak továbbá a kísérőprogramok is. Az érdeklődők részt vehettek projectfejlesztési vagy dokumentumfilm-kritikai workshopokon, a magyar dokumentumfilm jövőjéről tartott beszélgetésen, továbbá a versenyfilmeken kívül információs vetítéseken a korábbi fesztiválok díjnyertes alkotásait, valamint Zolnay Pál számos filmjét lehetett megtekinteni.

Az előző évekhez hasonlóan ezúttal is három szekcióban (dokumentumfilmek, antropológiai filmek, diákmunkák) értékelték a pályázó filmeket, melyek igen változó témájú, kivitelezésű és minőségű munkák voltak. A dokumentumfilm kategória aranyszarvas díját Kerekes Péter Gulyáságyú című filmje kapta, mely a huszadik századi hadtörténelmet egészen új szemszögből, a hadtáposok szemszögéből mutatja be. A zsűri külön értékelte az alkotás kreatív dokumentumfilmes kivitelezését, mely leginkább a meginterjúvolt alanyok beszámolóinak vizuális rekonstrukcióiban jelenik meg.

Noha a Gulyáságyú képi világa egyedülálló a versenyprogram többi filmjéhez képest, számos film élt játékfilmekből átörökített elemekkel. Néhány esetben ezek egyszerűbb hatáskeltő elemek voltak, amit például az Analogikus sziget vagy a Gólöröm alkotói alkalmaztak, máskor ezt a már említett rekonstrukciós célból készített fiktív jelenetek jelentették. Ilyen megoldást egyaránt láthattunk a Kémek a porfészekben vagy a Kukkolási jegyzőkönyvek című filmekben. Többek között a fiktív és a valóságos jelenetek arányos keveréséért kapott külön elismerő oklevelet a diákmunka szekcióban a Hudecek és Rein urak gyűjteménye is.

collecting_of_mr_hudecek_01

Más esetekben a zsűri azt értékelte, hogy az alkotók filmjeik középpontjába nem gyámolításra váró áldozatokat, hanem a hátrányos helyzetükkel megküzdő hétköznapi hősöket állítottak. Így tett a dokumentumfilmes szekció külön elismerésében részesülő Poppenk Mascha is Detroitban termett / Leányanyákból lett farmerek című filmjében, amelyben kedves derűvel mutatja be az egyedülálló kismamák agro-vállalkozását. Hasonló megközelítési módot alkalmazott továbbá az antropológiai film kategória egyetlen díjazottja, Francois-Philippe Gallois Bagyéli pigmeusok a világ peremén című alkotása is, valamint a diákmunka szekció aranyszarvas díját kapó Gaucsók: aki nem száll fel, nem eshet le című Jana Richter film is. Mind az afrikai törzs, mind a dél-amerikai lovasok nagy szegénységben élnek, ám képesek felülkerekedni nehézségeiken. E mindennapi küzdelmekről mindkét film érzékletes képet ad, ám felépítettségük kevésbé tudatos, mely által kissé parttalanná válnak az alkotások. E hibába azonban nagyon sok versenyfilm belesett. Túl sok témát, helyzetet próbálnak az alkotók megjeleníteni, és kevés figyelmet fordítanak a téma analizálására, mélyebb értelmezésére, a filmek struktúrájának tudatos felépítésére.

Hétköznapi hősöké volt a főszerep a diákmunka külön elismerését kapó, valamint a Diákzsűri-díjas magyar dokumentumfilmben is. Az előbb említettben szó szerint. Romero Janek filmje, a Szuperhősök címszereplői ugyanis olyan képregényhősöknek öltözött aktivisták, akik 21. századi Robin Hoodokként élelmiszerboltokat rabolnak ki, hogy az eltulajdonított árut később bölcsődékben osszák szét. Osgyáni Gábor Hatszáz év után az első című filmjének hőse Horváth János, aki egyszerre villanyszerelő, festőművész és szociális munkás. Elhivatottsága, hogy hátrányos helyzetű gyermekeken segítsen, optimista hozzáállása példaértékű lehet mindnyájunk számára.

rough_aunties_02

A díjazott filmeken kívül még számos alkotás jelenített meg efféle hétköznapi hősöket, ezek közül csak három példát említek. Kim Longinotto Bevállalós nénikék című megrázó filmje például olyan nőkről szól, akik Dél-Afrikában a bántalmazott gyermekeken próbálnak segíteni. Az Afrikában forgatott filmeknél maradva, Sergi Augusti Gólöröm című alkotása egy sierra leonei, amputált katonákból verbuválódott focicsapatot mutat be, akik a sport révén próbálják visszaszerezni önbecsülésüket. A Békét mindenkinek című, alig félórás doku követendő példát állít a vallási toleranciának egy kis, rendkívül kevert etnikumú és vallású macedón falu bemutatásán keresztül.

A Diákzsűri másik díját Tessa Joosse Műanyag és üveg című alig kilencperces alkotása kapta, mely szintén a dokumentumfilm műfaji határán mozog, s talán inkább tekinthető dokumentarista filmetűdnek, melyben egy észak-franciaországi hulladék-újrahasznosító üzem hangulatképei alatt keveredik a gépek monoton lüktetése az emberi énekhanggal. Hasonlóan rövidke, kísérleti film jellege van az Egy kis szoba című alkotásnak is, amely alternatívát mutat a különböző vallások békés együttélésére.

a_little_room_01

A Dialëktus Fesztivál idei filmjei tehát javarészt olyan személyeket állítanak középpontba, akik nemcsak elszenvednek egy társadalmi problémát, megkülönböztetést, hanem tenni is próbálnak azok ellen, több-kevesebb sikerrel. Számos film pedig jól tükrözi napjaink dokumentumfilmes tendenciáit, a kreatív dokumentumfilmek térhódítását, s a nyitást a játékfilmes megoldások felé. A bemutatott filmek széles választéka mindamellett, hogy egy viszonylag általános képet tudott nyújtani a kortárs európai dokumentumfilmről, lehetővé tette, hogy mindenki találhasson számára szimpatikus filmet. Az idei fesztivál nemcsak arról győzött meg minket, hogy dokumentumfilmekkel érdemes foglalkozni, hanem arról is, hogy a Dialëktusra érdemes lesz jövőre is ellátogatni.

Hozzászólások

hozzászólás

One Response

  1. Braunstein Ilona

    Nagyon jó és összefogott, mégis részletező ismertetés a Dialektus Ff-ról. Ügyes a szerző

    Válasz