Körülbelül négy éve, ismerőseimnek köszönhetően ismerkedtem meg a fantasy szerepjátékok világával. A sárkányok, mágusok, harcosok és istenek univerzuma egész gyerek- és kamaszkoromban elkerült, így huszonévesen az újdonság erejével hatott egy ennyire komplex, kidolgozott fiktív világ szabályszerűségeivel és az azt benépesítő lényekkel megismerkedni. Kockák kockát kockára dobáltak, hogy néhány órára átlépjenek a realitás falain, vérben és dicsőségben úszva fáradozásaikért cserébe. Ez az első hallásra nevetségesnek és rémesen egyszerűnek hangzó folyamat azonban nem működhet gördülékenyen, ha nincs a helyszínen egy olyan ember, aki ennek az összetett világnak minden apró információjával a legteljesebb mértékben rendelkezik, aki megteremti és kidolgozza a történetet. A Mesélő a lelke, a motorja a kalandnak, ő az, aki a játékosok képzeletében kialakuló képek és cselekmények mozgatórugója és irányítója. Sajnos, Szergej Bodrov nagyon rossz Mesélő lett.
A hetedik fiú (Seventh Son. Szergej Bodrov, 2014) című film kapcsán nem elég, hogy az alkotók a legsablonosabb és legközhelyesebb cselekményelemeket teszik egymás mellé (és itt tényleg csak egymás mellé helyezésről beszélhetünk, hisz a film dramaturgiája annyira működésképtelen, mint lemmingfogattal elindulni egy alaszkai szánhúzó versenyen), de mindezt a rendező olyan szintű unalommal és kiszámíthatósággal tálalja, amellyel a jelenlegi popcorn-mozik közül is kiemelkedik.
Századokkal ezelőtt Gregory Mester (Jeff Bridges), a Sólyom Lovagrend utolsó tagja szerelembe esett egy boszorkánnyal, Malkin anyával (Julianne Moore). A frigy azonban nem teljesült be, így a boszorkány féltékenységében a sötétség és gonoszság vezére lett. A lovagnak sikerült fogságba ejtenie a szörnyet, azonban némi csillagászati egybeesésnek köszönhetően Malkin megszabadult béklyóitól, bosszút forralva az emberiség és egykori szerelme ellen. Az öreg mesternek új tanítványt kell találnia, aki segítségére lehet a harcok során. Fontos, hogy a jelölt a „hetedik fiú” legyen. Meg is találja a tökéletes jelöltet, aki egy kis faluban éli életét, de a nagy kalandra vágyik. Sőt, ő éppen a hetedik fiú hetedik fia… ‒ és még félig boszorkány is.
Hogy ez miért fontos? Fogalmam sincs. A film tele van ki nem fejtett információkkal, amelyek a történet megértésének szempontjából fontosak lennének. A késleltetett információ-megosztás vagy a sejtetés ugyan megidézhetné és elősegíthetné a fantasy misztikumának kialakulását, de itt nem erről van szó, hanem egyszerűen arról, hogy bizonyos dolgok szimplán a levegőben lógnak, mint Damoklész kardja. Nem tudjuk meg, miért épp a hetedik fiú a kiválasztott, mint ahogy ahhoz sem kapunk segítséget, hogy mit jelent a boszorkány megerősödését segítő Vérhold, ami százévente jön el. A történetvezetés sematikussága mellett hiányoznak azok a fordulópontok is, amelyek tényleges narratív motorként működhetnének, további elsilányulás irányába terelve a filmet.
A forgatókönyv legnagyobb hibái a párbeszédek. A dialógusok olyan szintű dramaturgiai zsákutcák, ahonnan már lehetetlen visszafordulni az értelem irányába, ellehetetlenítve a karakterekkel való azonosulást. Valóságos közhelyparádé zajlik itt, annak minden szükséges elemével: a „soha ne félj, mindig légy bátor”-tól az „ez az élet választott engem” mesés frázisáig bezárólag mindent megtalálunk, amelyek még fantasztikusabbá teszik ezt a „remek” filmélményt… A mondatok művisége miatt a színészi játék is patetikussá válik. A rendezőn nem segített az sem, hogy olyan színészklasszikusokkal dolgozott együtt, mint Jeff Bridges vagy Julianne Moore. Az öreg Mestert alakító Bridges ugyan zsigerből hozza az alkoholproblémákkal küszködő, bajusza alatt dörmögő lovag szerepét, Julianne Moore viszont nagyon erőtlen, szinte csak vonaglik a vásznon, minden mondatából a forgatókönyv fogyatékossága bukik elő. A Tom szerepében fellépő Ben Ward, a narniai Caspian herceghez hasonlóan, itt is a kiválasztott fiú karakterét alakítja, akinek személyisége és mélysége nincs, vakítóan tiszta, modern szabású ruhája viszont van. A fiú sorsa már a film elején elrendeltetett, tehát meg sem lepődünk, hogy a film zárlatában már tűzgömbös bottal rohangáló rocksztárként tisztogatja a vidéket a gonoszság lényeitől.
A film vizualitása újabb kérdéseket vet fel. Rengeteg túlégetett képpel van dolgunk, aminek következtében a világos színű felületek folyamatosan vakítóan izzanak. E technikai megoldás esetén szintén a miszticizmus megteremtésére gondolhatunk, viszont ezt a célt sem sikerült beváltania a filmnek, hiszen ezek a képek inkább homályosak lettek, mint természetfelettiek.
Nagyon nehéz pozitívumot találni a filmben, egyetlen kivételként talán csak a lények és szörnyek vizuális megjelenítését lehet megemlíteni. A föld alól előtörő szörnyek, a bőrváltók átalakulásai, a démoni sereg harcosai nagyon karakteresek és jól kivitelezettek. Persze, felvetődik a kérdés, hogy egy sárkánynak miért van tollakra emlékeztető farka, de a film katasztrofális története és színészvezetése mellett ilyen apró hibák már szinte fel sem tűnnek.
A hetedik fiú kiábrándítóan kiszámítható története, valamint kommersz kivitelezése egy elsőfilmes rendező estében is megkérdőjelezné az alkotó szakmai tudását, viszont ha figyelembe vesszük, hogy a korábban több díjjal jutalmazott Bodrovról van szó, az eredmény még nagyobb visszaesésnek tekinthető. Többről van itt szó, mint mindössze egy személyes visszalépésről, hiszen a fantasy műfajának drámája is aktuális probléma a jelenkori hollywoodi filmgyártásban. A számítógépes animációs technikák tökéletesedése, valamint a más médiumokban megtalálható alapanyagok (irodalomban akár R. A. Salvatore regényei, számítógépes játékok esetén például a Warcraft vagy az Elder Scrolls krónikái, és természetesen az analóg szerepjátékok ezer szálon futó univerzumai) a lehetőségek végtelen tárházát és töméntelen ötletet biztosíthatnak a rendezők és a forgatókönyvírók számára. De mint már oly sok esetben láttuk, a fantasy egész műfajára rányomja bélyegét a kísérletezéstől való rettegés, a sémák végletekig járatása, valamint a félelem a nagy elődöktől. Peter Jackson árnyékából nehéz lesz kilépni, de nem lehetetlen. A hetedik fiúnak sajnos nemhogy kilépni nem sikerült, de még felállni sem.