Esti mese és valóság – A Lány a vízben című film elemzése

Az indiai származású rendező, M. Night Shyamalan számos filmjében felbukkant már egy-egy hosszabb-rövidebb szerep erejéig. A Lány a vízben (Lady in the water, 2006) című alkotásban, melynek írója, rendezője és – Sam Mercer mellett – producere is, a való életből kölcsönzött szerepbe bújt: egy írót alakít, akinek műve megváltoztatja a világot.

Shyamalan exhibicionista törekvései miatt rengeteg elmarasztaló kritikát kapott a közönségtől és a szakmától egyaránt. Elemezésemben azonban nem kívánok véleményt nyilvánítani a feszültségteremtés mestereként emlegetett direktor magamutogató ambícióiról. Dolgozatomban a fikció és a való élet kapcsolatát kutatom, a mese, az elbeszélés és a valóság összekapcsolódása áll érdeklődésem középpontjában. E három ugyanis egy végtelenbe vesző folyamattá válik a Lány a vízben című fantasy filmben, melynek szerves alkotórésze a szerző jelenléte a diegetikus szférában.

A Lány a vízben főszereplője Cleveland Heep (Paul Giamatti), a Cove apartmanház házmestere, egykori orvos, aki egy borzalmas tragédia során elvesztette a családját. Egy nap egy ismeretlen fiatal lányt fedez fel az apartmanház medencéjében, akiről később kiderül, hogy nem ember, hanem Tende, vagyis tengeri nimfa, és fontos küldetést kell teljesítenie: találkoznia kell Vickkel (M. Night Shyamalan), az íróval, akiben fel kell ébresztenie az alkotóvágyat. A küldetés teljesítését és a lány testi épségét azonban a borzalmas Ord nevű szörny fenyegeti, s a bájos vízi nimfa, Story (Bryce Dallas Howard) önerejéből nem tud hazajutni. Cleveland és a lakóközösség tagjai elhatározzák, hogy a lány segítségére sietnek: egy keleti mese alapján igyekeznek megfejteni a szépséges lény kilétét és céljait, miközben maguk is a történet szereplőivé válnak.

Ahhoz hogy körbejárjam a fikció és a valóság kapcsolatának kérdését, a film narrációs szintjeit[1] és azok egymáshoz való viszonyát fogom feltérképezni, az alacsonyabb szintektől a magasabbak felé haladva. A Lány a vízben egyik meghatározó eleme a mise an abyme. Jablonczay Tímea a Narratívák 6. – Narratív beágyazás és reflexivitás című kötet előszavában, Michael Rifaterre-re hivatkozva a következőképpen határozza meg a mise an abyme fogalmát:

„A mise an abyme, kicsinyítő tükör … olyan metanyelvi olvasatot kínál, amely azt leplezi le, hogy az őt körülvevő szöveg miről szól, olyan öntükröző beágyazott narratíva a narratíván belül, mely »dióhéjban mindent tartalmaz, ami működőképessé teszi a regényt«.”[2]

Shyamalan fantasyjában két ilyen beékelődött szöveg is szerepel, melyek közül először csak az egyiket emelném ki. Ez a szöveg a már említett keleti mese, melyet Young-Soon (Cindy Cheung), az apartmanház egyik lakója és édesanyja ismertet meg Clevelanddel. A főhős a történet szabályai alapján igyekszik megalkotni a diegetikus világ rendjét. A keleti mese – Propp[3] orosz varázsmesékkel kapcsolatos modelljéhez hasonlóan – egymással ok-okozati viszonyban álló, az egyes szereplőkhöz rendelhető funkciókból épül fel. Ez a funkciósor kissé leegyszerűsítve a következőképpen fest, a filmben elhangzott, szereplőket jelölő kategóriákkal kiegészítve: megérkezés (Story, a Tende úrnő), találkozás/ a küldetés beteljesítése (Story és Vick, az Edény), a hős megtámadása (Ord), a hős meggyógyítása (Cleveland, a Gyógyító) és a hazajutás megszervezése (A segítők: Cleveland és a lakók. Utóbbiak közül kerülnek ki az Egylet tagjai, a Szimbólumfejtő és az Őrző.), a szörny megbüntetése (Tartuták, a keleti mesében a törvény őrei, szintén rémséges lények, akik végül elpusztítják az Ordot), a hős hazajutása (a Nagy Etalon, vagyis a sas, aki hazaviszi a Tendét).

A mese érdekessége az, hogy mindenkinek meg kell találnia a szerepét a történetben, ezért a szereplők identitásának felderítése szintén egy külön álló funkcióként fogható fel, mellyel ki kell egészítenünk az előző sort, és amely Storyhoz és a segítőkhöz egyaránt hozzárendelődik. Ez a funkció az egyik legfontosabb: ha a szereplők nem találják meg a mese világában elrendelt helyüket, az ok-okozati összefüggések látszólag felbomlanak. Például Cleveland azt hiszi, hogy ő az Őrző, ezért nem érti, hogy miért nem tudja megvédeni a lányt az Ord támadásától. Ezen kívül ez a funkció felhívja a figyelmet az elbeszélés szabályszerű felépítésére, s befolyásolja a történetet bekeretező narratíva szerveződését. A szereplők megpróbálják kitalálni a feladatukat a mese pozitív végkifejletének elősegítése érdekében, mivel azonban ez nem sikerül elsőre, a Lány a vízben narratívája a próbálkozások sorozatából épül fel.

Látjuk, hogy a két szint között nem csupán egy egyszerű tükrözési folyamat megy végbe: a mese szabályai előírják, hogy hogyan kell működnie a film narratívájának. A két fikciós keret között határátlépés történik, amit Dorith Cohn Metalepszis és mise en abyme[4] című tanulmányában belső metalepszisnek nevez. Cohn véleménye szerint a belső metalepszis a történeten belüli szintek között megy végbe, például mikor egy szereplő átlép az egyik szintből a másikba. A Lány a vízben esetében Story az, aki az egyik szférából átcsöppen a másikba, s ezzel magával rántja a történet többi szereplőjét is. Csakhogy a két keret között a határvonal olyan vékony, hogy szinte már nem is látszik, hiszen a szereplők mindkét szférában ugyanazok, s feladataik sem különböznek: Cleveland például mindkét szinten Gyógyító, vagyis orvos. A határvonal két szempont mentén rajzolódik ki. Az első szempont az, hogy míg az alacsonyabb szinten lévő történet főszereplője Story, az ezt bekeretező történeté Cleveland. Ezen kívül még egy fontos tényezővel számolnunk kell, ami elválasztja egymástól a két világot: Ceveland és a lakók a történet elején nincsenek tudatában a transzcendens világ létezésének.

Ezzel egy újabb kerethez érkeztünk, a nondiegetikus narráció szintjéhez, melynek egyik megnyilvánulási formája a film bevezetőjét alkotó anonim hangkommentár és a gyermekrajzok és ősi jelképek egyvelegéből építkező animáció. Ez a keret az esti mese hallgatásának szituációját idézi fel, és tájékoztatja a nézőt a transzcendens és a reális világ kettészakadásáról a diegetikus szférában.

Szintén a nondiegetikus narráció számlájára írható a transzcendens és a reális egymásmellettiségének hangsúlyozása a kameraállás és elkeretezés, valamint a hang által. Az apartmanház nyújtotta környezet miatt a tér nagyon szűk, a falak, lépcsőkorlátok és ajtók többszörös kerettel látják el az amúgy is gyakran alkalmazott közeli képeket. Az egyik jelenetben például Clevelandet az ablakon keresztül látjuk, amint magányosan tesz-vesz a lakásában, ám a kamera lassan a szabad ég felé kúszik, miközben a televízióból átszüremlő diegetikus hang az amerikai hadgyakorlatozásról és az istentiszteletek elhagyásáról informálja a nézőt. Ez a szekvencia a vizuális megjelenítéssel és a hang segítségével is aláhúzza a prológusban elhangzottakat: az emberek elfordultak a természetfeletti erőktől, s a háborúkba fektették minden energiájukat. A két világ együttélése a látvány szintjén többszörösen is megjelenik. Számtalan madárperspektíva látható a filmben, mely a természetfeletti létezésének állandó megerősítését szolgálja. Olyan vágóképpel is találkozhatunk, melyen a lakóház homlokzata tűnik fel, kettéválasztva a kép síkját, és megjelenítve az égi és földi szféra egymásmellettiségét.

Ha végiggondoljuk, az egyes szintek zavarba ejtően közel állnak egymáshoz. Mint már korábban rámutattam, a keleti mese és Cleveland szférája tulajdonképpen egy és ugyanaz, s az imént felvázolt nondiegetikus narrációs szint pedig azt a tudást közvetíti, mint amit a beékelődött történet képvisel. Az a benyomásunk támadhat, hogy a fikció keretei átjárhatók, s hierarchiájuk immár nem egyértelmű.

A következő lépcsőfokra lépve a valóság és a fikció összefonódását kell végiggondolnunk. A legfelsőbb keret ugyanis a történeti szerző, a szöveg és a közönség szintje. E legkülső keret és a jóval alacsonyabb szint között újabb áthágás (metalepszis) és öntükrözés (mise en abyme) figyelhető meg, mely Vick és az általa írt Receptkönyvvel kapcsolatos szálban érhető tetten. A Receptkönyv a második számú szövegbe ágyazott szöveg, ami a fikcióban szereplő szerző kulturális problémákról alkotott gondolatainak gyűjteménye. Vick művének a diegetikus világban kulcsfontosságú szerepe van: Story megjósolja a férfinek, hogy egy kisfiú, aki később az ország vezetője lesz, Vick könyvéből merít majd inspirációt életútja során. A Receptkönyv és a hozzá fűződő jóslat egyfelől tükör, mely ezúttal nem a magasabb szinten lévő narratíva, hanem a valóság kicsinyített mása, Vick figurája pedig határátlépést eredményez, hiszen a rendező ölt testet benne. Shyamalan ebben a szálban egyértelműen a művészi alkotói folyamatra és a műalkotásban rejlő inspiráló erőre reflektál.

Mint láttuk a mise en abyme és a metalepszis a valóság és a fikció határainak elhalványulását eredményezi a filmben. Ez a két alakzat, igaz más-más módon, de rendszerint nyomasztó, szorongató érzést vált ki a befogadóból, amire Dorith Cohn is felhívja a figyelmet a már említett tanulmányában.[5] Véleménye szerint az egyszerű öntükrözés (mise en abyme pure)[6] azt a nyugtalanító érzést keltheti bennünk, hogy mi is egy fikció részei vagyunk. A narratíván belül lejátszódó megkettőződés ugyanis végtelen folyamat, mely végül – természetesen csupán képzeletben – a valóságot is bekebelezi: azt sugallja, hogy a valóság egy újabb történet, mely további történetekbe ágyazódik. Cohn úgy véli, hogy a metalepszis egy ennél is radikálisabb ontológiai-episztemológiai zavart okoz, melyre Julio Cortazar Az összefüggő parkok című művét hozza fel példaként. Az összefüggő parkok főhőse egy gyilkosságot tervezgető pár történetét olvassa, s az elbeszélés végén ő maga válik a szörnyű terv áldozatává. Cohn a műben tetten érhető belső metalepszissel kapcsolatban hangsúlyozza, hogy az „a létezés szintjei közötti valós zűrzavarhoz vezet”[7] és szorongással tölti el a befogadót. Ez a szorongás abból a zavarbaejtő elképzelésből fakad, hogy a fikción belüli állapot kiterjeszthető: ahogyan a beágyazott narratíva hatott az őt bekeretező szövegre, úgy lehet hatással az általunk olvasott szöveg a mi világunkra is.  Cohn szerint Az összefüggő parkok a fikcióba való tejes, a halálhoz vezető belemerülés veszélyének gondolatát idézi fel az olvasóban.

A Lány a vízben című filmben a mise en abyme és a metalepszis kevésbé felkavaró változataival állunk szemben. Shyamalan fantasyja ugyanis nem azt sugallja, hogy mi is egy mese részei vagyunk, illetve hogy a fikcióba való teljes belemerülés veszélye leselkedik ránk. Mint ahogy fentebb levezettem, mindkét alakzat egy játékosabb és populárisabb formát öltve, a történetekben rejlő inspiráció erejére és végtelen folyamatot beindító tulajdonságára mutat rá. Shyamalan nem mosta össze a valóságot és a fikciót, hanem cérnára fűzte őket és spirált kanyarított belőlük: ahogyan Vick könyve változást hoz egy kisfiú életébe, ugyanúgy hoz Story (vagyis a mese) változást a többi szereplő – Vick, Cleveland és a lakók – életébe. A spirált szabadon kanyaríthatjuk tovább, melynek csupán a képzelőerőnk szabhat határt.

[1] Elemzésemben a Braningan által kidolgozott narrációs szinteket veszem alapul. Lásd Füzi Izabella – Török Ervin: Bevezetés az epikai szövegek és a narratív film elemzésébe,

(http://mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/mediatar/vir/tankonyv/narracio/index05.html, 2012. május 15.)

[2] Jablonczay Tímea:Önreflexív alakzatok a narratív diskurzusban. In Narratívák 6. – Narratív beágyazás és reflexivitás. Szerk. Bene Adrián, Jablonczay Tímea. Kijárat Kiadó. 13.

[3] Lásd Füzi Izabella – Török Ervin: Bevezetés az epikai szövegek és a narratív film elemzésébe,

(http://mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/mediatar/vir/tankonyv/tortenet/index02.html#tortzartegys, 2012. május 15.)

[4] Cohn, Dorith: Metalepszis és mise an abyme. Ford. Z. Varga Zoltán In Narratívák 6. – Narratív beágyazás és reflexivitás. Szerk. Bene Adrián, Jablonczay Tímea. Kijárat Kiadó. 113-122.

[5] Cohn, Dorith: Metalepszis és mise an abyme. Ford. Z. Varga Zoltán In Narratívák 6. – Narratív beágyazás és reflexivitás. Szerk. Bene Adrián, Jablonczay Tímea. Kijárat Kiadó. 113-122.

[6] A Cohn által bevezetett „egyszerű öntükrözés” megegyezik J. Ricardou „textuális mise en abyme”– fogalmával. Lásd Cohn, Dorith: Metalepszis és mise an abyme. Ford. Z. Varga Zoltán In Narratívák 6. – Narratív beágyazás és reflexivitás. Szerk. Bene Adrián, Jablonczay Tímea. Kijárat Kiadó. 117.

[7] Cohn, Dorith: Metalepszis és mise an abyme. Ford. Z. Varga Zoltán In Narratívák 6. – Narratív beágyazás és reflexivitás. Szerk. Bene Adrián, Jablonczay Tímea. Kijárat Kiadó.114.