Rian Johnson feladata jóval nehezebb volt a Csillagok háborúja nyolcadik epizódjával, mint két évvel ezelőtt J. J. Abramsnek az új trilógia nyitódarabjával. A Star Trek-filmeket is jegyző rendező valójában nem tett mást: leforgatta az Egy új remény (Star Wars: Episode IV. − A New Hope. George Lucas, 1977) 2.0 változatát. A rajongók felülhettek a nosztalgiavonatra, a modernizált Star Wars újabb fanokat gyűjtött magának, tarolt a mozik pénztárainál, és ezzel a legboldogabb a Disney lehetett, aki kaszált a franchise újraélesztésével. Aztán egy év múlva megérkezett a Zsivány Egyes – Egy Star Wars-történet (Rogue One: A Star Wars Story. Gareth Edwards, 2016), ami jóval komolyabbra, sötétebbre és kreatívabbra sikerült, mint az Abrams által rendezett Az ébredő Erő (Star Wars: Episode VII. − The Force Awakens. J.J.Abrams, 2015), amelyet joggal nevezhetünk remake-nek. Gareth Edwards Zsivány Egyese azért mondható jól sikerült próbálkozásnak, mert olyan Star Wars-univerzumot mutat nekünk, ahol elmosódik a határ jó és rossz között. A Zsivány Egyesről ezért úgy is beszélhetünk, mint a moralizáló háborús filmek kódján megszólaló alkotásról, és nem csak úgy, mint egy vérbeli lucasi történetről. Mégis remek előzményfilmként illeszkedik a sorozatba. És akkor mi mondható el Az utolsó Jedikről (Star Wars: Episode VIII. – The Last Jedi. Rian Johnson, 2017)?

Annyi bizonyos, hogy Rian Johnson alkotása beírta magát a Star Wars-történelembe: a legmegosztóbb epizód formájában. Míg a külföldi kritika az egekbe magasztalta a filmet, addig a rajongók igazi háborút indítottak Az utolsó Jedik ellen. Érdemes egy pillantást vetni a Rotten Tomatoes oldalára, ahol a kritikusok értékítélete 92%-ra, míg a nézői vélemények csupán 53%-ra értékelik jelenleg a filmet[1], ezzel az űropera leggyengébb részének könyvelve el Johnson alkotását. Ha a magyar filmes weboldalakat böngészgetjük, ott is igen parázs szóváltásokat olvashatunk a film értékelésével kapcsolatban.[2] Ami a rajongók háborúját illeti, még petíció is született, aminek az aláírásával ahhoz lehet hozzájárulni, hogy a nyolcadik részt távolítsák el a Star Wars kánonjából.[3]

A film közvetlenül Az ébredő Erő történései után veszi fel a fonalat. Ray (Daisy Ridley) az előző részben megszerzett térkép segítségével felkutatja Luke Skywalkert (Mark Hamill), aki a Jedi mesterek sorsát követve a száműzetését tölti egy szigeten. Kéri az idős mestert, hogy a galaxis megmentése érdekében álljon újra a felkelők élére, valamint, hogy adjoneki pár gyorsított leckét az erő használatáról. A sztori másik részében a megmaradt lázadók Leila (Carrie Fisher) irányításával küzdenek a Kylo Ren (Adam Driver) vezette Első Renddel. A harc egyre elkeseredettebb és reménytelenebb a lázadók részéről, amikor Poe (Oscar Isaac) és Finn (John Boyega) egy újabb kiskaput talál, amivel megmenekülhetnének az őket fenyegető Első Rendtől.

Az utolsó Jedikben rengeteg történésnek lehetünk a szemtanúi, ami nem is csoda, hiszen a film játékideje 150 perc. A mozi egyik legerősebb oldala, hogy hossza ellenére egy pillanatra sem ül le. A történet két vonala remekül kiegyenlíti egymást, hiszen míg Ray és Luke történetszála megismertet minket a Jedi Renddel, az idős Luke motivációjával, illetve a fiatal lány útkeresésével, addig a másik szálon Poe és Finn kalandjai szolgáltatják nekünk az adrenalint.

Nagy kérdés volt Az ébredő Erő után, hogy az ott bevezetett karakterek, akik személyiségére nem igazán kaptunk választ a hetedik epizódban, a nyolcadik részben milyen irányba fognak fejlődni. A legégetőbb kérdések, amelyek a világhálón összeesküvés-elméletek százait indították el, hogy kik Ray szülei, illetve milyen kapcsolatban van ő az erővel? Ki az a hatalmas hologram, akit Snoke (Andy Serkis) fővezérnek neveznek? Miért vonult Luke száműzetésbe? Mi lett a Jedi Renddel? Talán az egyik ok arra, hogy  miért nincsenek a nézők elragadtatva Rian Johnson alkotásától, az, hogy nem ad igazán kielégítő válaszokat ezekre a kérdésekre. Legalábbis nem olyan válaszokat, amelyek megfelelnének a rajongói elvárásoknak.

Hadd emeljek ki két szereplőt, akik véleményem szerint a nyolcadik rész legizgalmasabb lehetőségeit rejtik magukban: Luke Skywalker és Kaylo Ren. Mark Hamill remekül hozza a kiégett, idős Jedi mester karakterét, akinek egyetlen kívánsága, hogy elbújjon a világ elől. Hamill bebizonyította, hogy nem csak videojátékok és DC animációs filmek szinkronhangjaként tud zseniálisat alkotni, hanem kiaknázatlan színészi ambíciókat is rejt magában. Az utolsó Jedik legepikusabb, legmonumentálisabb, leginkább érzelemtől fűtött jelenete is őhozzá tartozik, amit azonban sikeresen elszúrtak (de erről majd később). Számomra ugyanakkor már Az ébredő Erőben is a legizgalmasabb szereplőnek az új antagonista, Kaylo Ren bizonyult. Talán a Star Wars-univerzum egyik legösszetettebb és legérdekesebb személyiségvívódását láthatjuk nála. Az Adam Driver által alakított figura − akiről a Paterson (Paterson. Jim Jarmusch, 2016) óta lehet sejteni, hogy igazán tehetséges, feltörekvő színész − görcsösen próbál eleget tenni annak a hatalmas erő birtokában lévő szerepnek, amit a külvilág elvár tőle. Ahogy az előző részben láthattuk: próbál Darth Vader nyomdokaiba lépni. Ez lehet a másik olyan sarkalatos pont, ami a rajongók nemtetszését válthatja ki. Hiszen, ha eddig nem volt világos, akkor most azzá vált: Kaylo Ren sosem lesz Vader-szintű főellenség. Ő inkább egy vívódó kamasz fiúra, mintsem a sötétség hercegére hasonlít.

Rian Johnson alkotásának egyik jellemzője a könnyed stílus, és a felfokozott humorhasználat. A vicc eddig is jellemző volt ugyan a Csillagok Háborújára, és Az ébredő Erőben is egyre nagyobb teret kapott, azonban itt annyi poénos és poénosnak szánt jelenet van, mint egy könnyed vígjátékban. Gondoljunk csak Han Solóra: mindig volt a tarsolyában egy-két vagány egysoros. De nem a filmre, hanem inkább a karakterre volt jellemző a humor. Vagy gondoljunk az előzményfilmekre, ahol az első részben Jar Jar Binks volt az aktuális humorforrás. Itt viszont átestek a ló túloldalára. A poénok minőségével van a legnagyobb probléma, mert rendkívül bárgyúak, idióták és önismétlőek, leszámítva egy-két kivételt. A legidegesítőbb, amikor szorult helyzetben harmadik alkalommal lövik el a ,,Kell egy fuvar?”-t és ennek változatait. Illetve az itteni humor tönkretesz jeleneteket: minden hibája ellenére Az utolsó Jedik igazán emlékezetes momentumokat is tartalmaz, amelyek meghatározóak lehetnének a sorozat történetében, de erre nem kerülhet sor, mert egy rosszul ütemezett poén egyszerűen röhejessé teszi az epikus pillanatot. Erre a legjobb példa Luke Skywalker a film utolsó ütközetében. Ahogy azt fentebb említettem: rendkívül emocionális, monumentális képsorok ezek, amelyekre az egész sagában alig találunk példát, de a kötelező poén parodisztikus jelleget kölcsönöz nekik. Egyszerűen nem lehet komolyan venni, és ez igaz lesz az egész filmre.

Pedig a humor ellenére igazán komoly dolgokról is beszél a nyolcadik rész. Ismét a háború lép elő központi témává, ahogyan a Zsivágy Egyes esetében is történt. A film fő mondanivalója, hogy a háborúban nincsenek nyertesek, nincsen az éremnek két oldala, és elfelejthetjük azt a két fogalmat, hogy jó és rossz. De hiába próbál moralizálni Az utolsó Jedik, láthatóan sutábban mondja azt, amit a különálló epizód, a Zsivány Egyes már elmesélt. Itt is előkerülnek a spin-offban már szereplő elemek: az önfeláldozás, a hősiesség, a jó-rossz dichotómiájának a lebontása. De ezek elsüllyednek az állandó humortengerben, és nem tudnak érdemi hatást kifejteni a történetre.

Ennek ellenére a Johnson-féle alkotásnak vannak szerethető aspektusai. A film iszonyú látványos, ahogyan a Star Wars-filmektől megszokhattuk. Hihetetlen összecsapásoknak lehetünk szemtanúi az űrben, amikor a lázadókat az Első Rend tizedeli. John Williams dallamai pedig továbbra is libabőrt okoznak a mozi sötétjében. A nosztalgiavonat most is robog, és Abrams lopásához képest Rian Johnson csak elemeket emel át egyes epizódokból (azt viszont szép számmal teszi). A legnagyobb baj, hogy amit nyújtani képes az új trilógia első két része, azt már mind láttuk. Néhány emlékezetes pillanat, egy izgalmas főellenség, és kellemes múltidézés mellett csak a bárgyú humorban hozott többet. Ami azért nem valami sok, és a franchise feltámasztása ennyiért teljesen felesleges volt. Talán majd májusban, amikor érkezik a Solo: A Star Wars Story, jobb filmet látunk.

[1] https://www.rottentomatoes.com/m/star_wars_the_last_jedi

[2] https://port.hu/adatlap/film/mozi/star-wars-az-utolso-jedik-star-wars-the-last-jedi/movie-178442

[3] A témával kapcsolatos híreket itt lehet olvasni: http://hvg.hu/kultura/20171219_star_wars_az_utolso_jedik_spoileres_kritika_velemenyek, http://hu.ign.com/star-wars-episode-viii/32508/news/nyilatkozott-a-star-wars-bosszuhadjarat-allitolagos-elkoveto, http://hu.ign.com/star-wars-episode-viii/32505/news/ugy-tunik-hogy-hazudott-a-rotten-tomatoes,