„Jó film ez – ha alacsonyak az elvárásaid” – ítélkezik önkritikusan saját dokujáról Banksy a film előtt vetített, sajtótájékoztatót pótoló videóüzenetében. És valóban.
A street art vitathatatlanul legnagyobb sztárja nem tud filmet készíteni – ezt ő maga is bevallotta egy adott pillanatban –, de mindez nem állította meg abbéli szándékában, hogy belevágjon. Azonban nem Banksy filmkészítésben való jártassága, hanem határokat feszegető személyisége, ironikus attitűdje és frappánsan okos beszédmódja teszi elfogadhatóvá ezt az amúgy mérsékelten érdekes dokut.
Az Exit Through the Gift Shop (a. m. Kijárat az ajándékbolton keresztül) címével nem túl szofisztikáltan utal a mai hivatalos művészeti intézményrendszer elüzletiesedett mivoltára, és valójában a street art szélesebb körben való elfogadtatásának az eszköze kíván lenni. Ha valaki arra számít, hogy ebből a munkából bármit is megtud a még mindig rejtőzködő Banksyről, akkor emiatt ne fáradjon. A film középpontjában egy használt ruhákból meggazdagodott, Los Angelesben élő francia fickó áll, akinek valamikor a kilencvenes évek elején a kezébe került egy kamera, és attól kezdve mindent lefilmezett, ami lejátszódott előtte. Banksy, illetve a street art pechjére (?) egy adott pillanatban a Space Invader néven ismert művész került a lencse elé, és attól a perctől kezdve Thierry barátunkat elbűvölte a falakat fújó, stencilező, legalitás határát súroló figurák világa. A film végül azt követi nyomon, hogy miként lesz az utcaművészek operatőre egyetlen hatalmas show révén a pop art és a street art ötvözését művelő, milliókat kereső sztárrá.
A filmmel talán az a legnagyobb gond, hogy képeinek nagy része Thierry rendszerezetlen és amatőr munkáján alapul, amiről valahol félidőben kiderül, hogy teljesen használhatatlan: mikor a streetartosok szerettek volna valami koherens, filmszerűt látni belőle, akkor jöttek rá, hogy az egész nézhetetlen. Ezeknek a képeknek az egyetlen nagy értéke, hogy olyan, legendássá vált street art munkák készülésének pillanatait rögzítik, mint Banksy elferdült telefonfülkéje, és amelyeket soha sehol nem lehetett eddig látni. A filmnek azonban nagy hátrányára válik, hogy a középpontban álló fickó nem elég érdekes ahhoz, hogy elvigyen a hátán másfél órát: kusza mondatai egy minden zsenialitástól mentes életművész időnként fellengzős gondolatait fedik fel.
A street art szempontjából azonban az az érdekes mindebben, hogy a rendszeren kívüliségből és a profizmus elutasításából kiinduló Banksy és társai mindaddig barátként tekintettek Thierry-re, míg az kamerájával körülöttük bohóckodott, sőt még biztatták is, hogy próbálja ki magát a falakon. Azonban mikor egyik napról a másikra mindegyiküknél nagyobb üzleti sikerre tett szert, akkor – a filmet kommentáló Banksyvel együtt – visszakoznak. Elsősorban azt vetik a szemére, hogy nem járta meg a mindannyiuk által megtett lépcsőfokokat, hogy nem lépésről-lépésre épített fel egy világot, szerzett nevet magának, hanem a semmiből egyből robbant be a köztudatba. Vagyis saját intézményen kívüli intézményük szabályokat megtagadó szabályait kérik számon rajta. És így a kör bezárult: kérjük, a végén mindenki továbbra is az ajándékbolton keresztül távozzon.
Értékelés: 6/10