2015 februárjában mindenki egy filmről, a nézőszám-rekordokat döntögető Szürke ötven árnyalatáról (Fifty Shades of Grey. Sam Taylor-Johnson, 2015) beszélt. A szado-mazochista szerelemről szóló, erősen középkategóriás hollywoodi produkciót pár hónappal ugyan megelőzte a brit-magyar gyártású The Duke of Burgundy (Peter Strickland, 2014), mégsem kapott akkora visszhangot; Magyarországon is csupán idén áprilisban került a mozikba. Pedig nem lehet szó nélkül elmenni egy ilyen alkotás mellett, mivel az említett BDSM-témát többek között még egy leszbikus szállal is megfejeli.

A két film hasonlósága a témamegjelölésben ki is fullad. Míg a közönségsikert a kritikusok lehúzták, addig a The Duke of Burgundyt, a „Leszbikus Szürke ötven árnyalatát” az év filmjeként is emlegetik. Túlzás ugyan ezt kijelenteni, de az biztos, hogy kiemelkedő film.

01

Evelyn (Chiara D’Anna), a fiatal cselédlány, egy vidéki villában dolgozik, ahol kénytelen elviselni szigorú és rideg úrnője (Sidse Babett Knudsen) szexuális megaláztatásait, amelyeket a hanyagul végzett munkájáért kap. Csakhogy az (egyébként hosszúra nyújtott) expozíció után kiderül, hogy a két nő szerelmi szerepjátékának lehettünk tanúi, amelynek ráadásul Evelyn a kiötlője. Peter Strickland (Varga Katalin balladája. Katalin Varga, 2009) rendező ezzel a kisebb csavarral indítja a filmjét, amely az első pillanattól kezdve különlegesnek mondható.

Olyan világot látunk, ahol nem léteznek férfiak, de legalábbis a két nő közötti párkapcsolat teljesen természetes dolog, ahogyan a BDSM-fétis is. A szexuális orientáció kérdésével egyáltalán nem foglalkozik, sokkal inkább egy olyan gender-elmélettel, amely szerint minden kapcsolatban kiosztásra kerül a férfi és női szerep. Az idősebb Cynthia foglalkozása alapvetően maszkulin: tudós rovarszakértő és lepkegyűjtő. A szerepjáték során ugyan ő a domináns fél, a szövegét viszont az Evelyn által előre megírt papírról memorizálja és játssza el. A fiatal lány az egész szituáció megalkotója, hiszen az ő fantáziáit kell megeleveníteniük. Felmerül tehát a kérdés: ki irányít valójában?

02

A hangsúly nem a szadomazo szexen van, amelyet egyébként meglehetősen visszafogottan és olykor parodisztikusan ábrázol a film. Egy ilyen témájú film esetében ma már szinte elvárás, hogy provokatív jelenetekkel legyen teletűzdelve, de a The Duke of Burgundyben alig villan női mell. Annyira sejtelmes sokszor, hogy például a szájba vizelést konkrétan ajtókkal zárják el a nézők elől, csupán hallani lehet. Valószínűleg azért van ez a diszkréció, mert egy sokkal összetettebb dolgot próbál bemutatni nekünk a film, mégpedig azt, hogy egy párkapcsolatban milyen problémát okozhat a másiknak megfelelni akarás. Cynthia valójában egy hétköznapi szerelemre vágyik, de attól fél, hogy ez kevés lenne kedvese számára, így kénytelen a szexuális játékaiban részt venni, ha már ezzel tud örömet okozni neki.

Nem kevés gyötrelmet okoz Cynthiának, hogy nap mint nap egy rideg és kegyetlen úrnő bőrébe és kényelmetlen ruháiba kell bújnia, de amíg csak a kezdő jelenetet ismerjük, abszolút hitelesnek érezzük Sidse Babett Knudsen alakítását. Így később még nagyobb a meglepetés, mikor az igazi arcát mutatja. Cynthia érett, kedves nő, aki a történet végére teljesen megtörik és akárhogyan is erőlködik, nem bírja tovább leplezni érzelmeit, s kiesik a domináns szerepéből. Ezzel szemben Chiara D’Anna olyan, mint egy álmodozó gyermek, aki ha nem kapja meg az áhított szexjátékot, könnyen kiveri a hisztit. Mindketten dekoratív színésznők, akiknek rendkívül kifejezőek a szemeik, ezt a rengeteg arcközeli jól kiemeli.

03

Meseszép környezetben – Magyarországon – forgatták a The Duke of Burgundyt, profi operatőri munka és vágás jellemzi. Számtalanszor villannak fel különböző rovarok (főként lepkék) részletei, egymásra montírozott vagy szuperközeli képek, amelyek egy experimentális filmhez teszik hasonlóvá. Az absztrakt jelleget fokozzák az álomjelenetek, amelyek néhol már-már horrorfilmes jelleget öltenek. Különleges hibrid alkotás, emiatt inkább egy szűkebb közönségnek szól.

Nem hagyományos a film narratívája sem: szeriális elemekből tevődik össze, amelyek között nincs ok-okozati összefüggés. Újra és újra láthatjuk, amint Evelyn elkésik a munkából, majd elkezdi feltakarítani a dolgozószobát és így tovább, miközben folyamatos büntetésben részesül a hanyagsága vagy lustasága miatt. Lassú és elnyújtott jelenetek sora mutatja mindennapjaikat, miközben ehhez illő, andalító zene szól. Néhol mintha még a két nő is beleunna a játékukba, megmerevednek egy-két percre, s úgy kell a másiknak bekopogni az ajtón, hogy ő következik. Ilyen és ehhez hasonló kifinomult poénok vannak elszórva a filmben, amelyek minden bizonnyal kizökkentik a nézőt. Ettől azonban mégis életszerűbb lesz az egész, hiszen miért ne fordulhatna elő egy-két malőr – mint például egy szúnyogcsípés – a hálószobában? Ahogyan az is zavaró lehet, ha az egyik fél horkol, netalán a pizsamája nem elég szexis…

04

A rendező a szadomazo kapcsolat összetettségét ábrázolja azzal is, amikor Cynthia „improvizál”, és akkor bánik keményen párjával, mikor az nem akarja ‒ s így már nem is tetszik neki a komolyra fordult játék. Ez a film egyik csúcspontja is, hiszen nem egy előre megtervezett jelenetet adnak elő, hanem valódi bántalmazás történik: az úrnő Evelynnel sütteti meg saját születésnapi tortáját és még meg is alázza. Itt bújik ki a szög a zsákból: ha nem akarja, nem izgatja fel a bántalmazás, sőt akkor fáj igazán, de nem a testének, hanem a lelkének. Az alapvetően gyengéd Cynthiából pedig előbújik az igazi domina, aki nem tűri tovább, hogy elnyomja egy ilyen játék.

A komoly párkapcsolati drámát különleges köntösbe bújtatva tárja elénk az alkotó, éppen ezért nagyfokú odafigyelés szükséges a megértéséhez. Nem könnyű befogadni és megemészteni ezt a filmet. Fel kell venni a lassú ritmust, amelyet egy öreg körhintához hasonlítanék: apránként forog körbe-körbe, miközben ugyanazok a képek haladnak el mellettünk, de ha elég figyelmesek vagyunk, felfedezhetünk egy-két új dolgot a látómezőnkben. A The Duke of Burgundy is látszólag unalmas, ugyanazoknak a képeknek a folyamatos ismétléséből áll, mégis egyre többet és többet mutat meg a két nő életéből és kapcsolatából. Mindemellé komolyzenét és véget nem érő, a lepkék titokzatos világáról szóló monológokat társít. Nem ismerjük meg a nők múltját, és azt sem tudjuk meg, mi lesz velük ezután, de a jelen az, ami számít, az itt és most. Ha lassan haladunk és néha újra elmegyünk ugyanazon dolog mellett, sokkal többet tudunk meg róla, mintha csak gyorsan előreszaladnánk…

05

A művészi oldala miatt csak kevesen élvezhetik ezt a filmet igazán. Talán nincs is mindennek jelentősége, lehet, hogy bizonyos elemek cél nélkül kerültek a filmbe (például a próbababák az előadáson), lehet, hogy néhány allúziót csak nagyon kevesen érthetnek meg. Utalásokat, amelyek szűk rétegeket céloznak meg, esetleg csak a rendező személyes hóbortjai. A blockbusterekhez és az Oscarra gyártott drámákhoz szokott nézők közül sokan vádolhatják meg a „művészieskedő” jelzővel Peter Strickland filmjét, de korábbi filmjeit látva ez nála stílusjegynek számít. A szemet gyönyörködtető képek láttán pedig nem kéne panaszkodni, legalábbis annak nem, aki tudja, mire ült be a moziba…

Nem egyszerű és nem is tökéletes, de mindenképpen igazi film. Igazi film abban az értelemben, ha a filmre művészetként gondolunk, gondosan megkomponált jelenetekkel és vizuális kavalkáddal. Az év egyik kiemelkedő alkotása lehet az ínyencek számára.

A kritika párdarabja: Takács Borisz Most, hogy kimentek a férfiak, beszélhetünk a….

Hozzászólások

hozzászólás