A Harry Potter néhány kulturális referenciája

Esszémben a Harry Potter-sorozattal mint kulturális jelenséggel szeretnék foglakozni. Annak ellenére, hogy a vállalkozás több ezer oldalnyi szöveg megírásával és komoly kutatómunkával is csak részleges sikerrel járna, szeretném felvillantani a regény- és filmsorozat népszerűségének pár, általam lehetségesnek vélt eredőjét.

A széria sikeréről címszavakban: 2008-ban 400 millió eladott hétkötetes könyvfolyam , 8 film, mely minden idők legjövedelmezőbb mozifilmsorozata , és melyet a regény szerzője, J. K. Rowling egy hosszú vonatúton talált ki. Érdekes tényként szolgálhat, hogy az első kötetének megírása közben súlyos depresszióban szenvedett. Ez utóbbi egyes források szerint nagyban hozzájárult a szériában megjelenő halállal kapcsolatos elemek, szimbólumok megjelenéséhez (halálfalók, halálos átok, a Halál ereklyéi). Furcsa kulturális gyakorlatra hívja fel a szerzői depresszió intézménye a figyelmet: nem ritka, hogy egy terápiaként létrehozott alkotás sikerré lesz. Példaként röviden utalok egy teljesen más kultúra teljesen más termékére, mely szintén kultikussá növekedett, és némileg egy idősnek mondható az 1997-ben indult Potter-sorozattal: a Neon Genesis Evangelion (1995) című animét japán szerzője szintén kúraként írta meg, és befejező részei válaszkeresésnek tekinthetők a depresszióból való kilábalásra. E sorozat köré is óriási kultusz épült ki főként Japánban, de az Egyesült Államokban is.

Hogyan viszonyul tehát a Harry Potter-széria a halálhoz? A történet főszereplője, Harry elvesztette szüleit egy gyilkosság következtében, melyet egy Voldemort nevű zsarnokoskodó varázsló követett el. Ugyanakkor a Harryre kimondott halálos Avada Kedavra átok hatástalan (mely a regényfolyamban általában latinból származtatható varázsigék [pl.: Lumos → fényt előidéző varázsige] közül az egyetlen, mely az arab nyelvből, konkrétan az ahadda kedahrá-ból származik, jelentése: szavammal pusztítok (!)). E gyilkosság különös túlélőjeként Harry sokszor nehezen feldolgozható népszerűségre tesz szert a varázslók világában.

Érdemes itt kiemelni a Potter-sorozat paradox fogadtatását: a katolikus egyház (sőt maga XVI. Benedek pápa ) sokszor kárhoztatta a szerzőt és a műveket a történetben használt fekete mágia miatt. Holott az egész könyvfolyam mintha a katolikus elvek apoteózisa lenne: Harryt a haláltól édesanyja szeretete mentette meg, ami különös aurát képezett körülötte, beépült vérébe. E védelmet a velejéig romlott antagonista saját halála árán sem képes áttörni. Emellett az egyes részek mindig hangsúlyozzák a barátság és a szeretet fontosságát, melyek Harrynek minden, a sorozat során felmerülő veszélyhez és kalandhoz erőt adnak. Ezzel szemben Voldemortot ezek hiánya üresíti ki, teszi romlottá és kapcsolatait csupán haragjától rettegő szolgái jelentik. A „halál legyőzése”, amit Voldemort a feltámadásával végrehajt, utalhatna, valamifajta, az egyház által kifogásolható isteni hatalomra törekvést, ugyanakkor az ehhez vezető út nehézsége komoly súlypontja a történetnek. Erre csupán a lelke feldarabolásával, (sőt, hogy még nyilvánvalóbban utaljon a katolikus tiltásokra) saját magához kapcsolódó „szent” tárgyak létrehozásával (7 darab, ún. horcrux nevű varázstárgy kreálásával) lehetséges. A regényfolyam utolsó része egyértelműsíti Harry és Tom Denem (más néven Voldemort) különbségét halálhoz való viszonyukkal kapcsolatban: előbbi képes elfogadni azt, utóbbi pedig fél tőle, mindenképpen el akarja kerülni.

Fontos kiemelni a széria egyik nagyon fontos helyszínét, az iskolát. A filmben és a könyvben megjelenő Roxfort (angolul: Hogwarts) titkok, kalandok, sikerek, érdekességek, ugyanakkor szorongás, megaláztatás, nehézségek helyszíne is. Mivel elsődlegesen gyerekkönyvnek íródtak a regények, könnyű azonosulási pontot szolgáltatnak olvasóiknak a benne megjelenő egyes sztereotípiákon, „ismerős” környezeten, ismerős helyzeteken keresztül. A szereplők egyes típusokat visznek színre, többek között a szigorú, de igazságos tanárnőét (Minerva Mcgalagony [angolul: Minerva McGonagall), az ok nélkül kegyetlenkedő „kémiatanárt” (Perselus Piton [Severus Snape]). A diákok között is megjelennek különféle típusok, elég csak a stréber kislány (Hermione) vagy a buta, de vicces srác (Ron) két típusára gondolni a sorozat főbb szereplői közül.

A halálfélelem és az iskola mellett (előbbi bárkinek, utóbbi inkább a gyerekeknek, kamaszoknak kínál ismerős terepet) érdemes kiemelni a Harry Potter világának kulturális referenciáit. A Főnixmadár, a háromfejű kutya, a baziliszkusz, a kentaur, a farkasember, a griffmadár listája csupán gyenge válogatás a történet gazdag, a nyugati és keleti mitológiából, szimbólumvilágból nagy kanállal merítő világából. E lények általában a hozzájuk tartozó közismert toposzokat jelenítik meg: a főnix hamvából éled újjá, a farkasember teliholdkor válik farkassá, a kentaur valóban ember felsőtestű, ló alsótestű teremtmény stb. Kulturális referenciák még különböző varázstárgyak, kulturális gyakorlatok is: a bölcsek köve, láthatatlanná tévő köpeny, jósgömb, teafűből jóslás. Ezeket a szerző a történet világába építi be, valamint ezek sokszor az egyes részek fő motívumát is: a bölcsek köve az antagonista Voldemort életre kelésében játszik szerepet, a láthatatlanná tévő köpeny egy három testvérről szóló mese része, ahol a legkisebb fiú győz. Ily módon a Harry Potter könyvek egyfajta kulturális lenyomatát adják a XX. század végének: az ezredfordulón fontosnak tartott kulturális benyomások fikcióba helyezett szimbólumtárává válnak. Emellett kimeríthetik a művek az infotainment fogalmát is: az unalmas, archaikus, távolinak tűnő legendák kerülnek a gyerekek számára érdekes és izgalmas világba, referenciát – a film által pedig vizuális reprezentációt is – nyújtva későbbi tanulmányaikhoz.

Utoljára még a nyelvi aspektust érdemes megemlíteni. A varázsigék leginkább a latin nyelvet hozzák mozgásba: az emlegetett fényt idéző varázsige (Lumos) is idetartozik, de ide sorolhatjuk a Capitulatust (lefegyverző bűbáj), az Exmemoriamot (emlékeket kitörlő varázsige). Izgalmas kulturális elfogultságot jelenthet, hogy a halált okozó, legsúlyosabb átkot az arabból veszi át a könyv.

A szöveg végére érve természetesen nagyon sok megválaszolatlan kérdés maradt. Például Harry Potterrel kapcsolatban sok helyen emlegetik fejlődésregényhez való hasonlóságát, de érdemes lenne a filmek kapcsán az egyes részek közötti erős műfajváltásokra is kitérni, ahol gyerekfilmtől kezdve thrilleren át akár a horrorig is eljutnak az egyes részek. A fantasy-irodalomhoz való viszony, az említett erős, több szintű sztereotipizáltság, etikai kérdések mind-mind újabb fogást nyújthatnak a könyveken és a filmeken. E rövidke összefoglalóban csak néhány kulturális referenciát sikerült kidomborítani, melyek talán azért lehetnek fontosak, mert mind specifikus, mind pedig univerzális azonosulási pontot, ismerős témát, szorongásokat / elfojtásokat levezető lehetőséget kínálhatnak a befogadóknak, ami alapvetően a (tömeg)kulturális termékek sajátossága. Ugyanakkor, véleményem szerint, az előbb említett lehetőségek sokszínűsége, változatossága, és az ezek közötti viszonyok összetettsége fontos lehet abban, hogy e széria ekkora sikert arathatott világszerte.