Nehéz helyzetben vagyok, mert nem olvastam a könyvet, így nem tudom, hogy pontosan ki(ke)t kell hibáztatnom A szürke ötven árnyalata végtelenül lapos adaptációjáért, az írót, a rendezőt vagy mindkettejüket? Habár még mindig szeretném meggyőzni magam arról, hogy nem tudom, miért olyan népszerű E. L. James története mind a könyvpiacon, mind a mozikasszáknál, be kell ismernem, elég egyszerű a képlet: adott egy hétköznapi lány, egy dúsgazdag és szívdöglesztő, sebzett lelkű férfi, na meg a BDSM-szex tabudöntögető vezérmotívuma, amely csempész némi fűszert az unalomig ismert tündérmesébe. Legalábbis ezt várjuk tőle.

A film (Fifty Shades of Grey. Sam Taylor-Johnson, 2015) számomra hozta a szürke ötven árnyalatát, talán többet is, de arra nem számítottam, hogy ez a szürkeség a dialógusok, a cselekmény, de még a karakterek szintjén is megjelenik majd. A történet röviden összefoglalható: az önmagában szürke, visszahúzódó Anastasia Steele (Dakota Johnson) körülbelül a film ötödik percében megismerkedik, majd randizni kezd a fiatal kora ellenére multimilliomos Christian Grey-jel (Jamie Dornan), aki nem akarja lábbal tiporni a naiva kristálytiszta lelkivilágát perverzióval, de aztán mégis megteszi. Nagyjából a film harmincadik percében Christian ledobja az atomot: őt nem érdekli a romantika, a szeretkezés, csak a „baszás”. A kétórás alkotás hátralevő részében Anastasia megrontásának különböző stációit élvezhetjük.

MV5BMTQ0MzIxMzE0OV5BMl5BanBnXkFtZTgwNjE3MjI0NDE@._V1__SX1857_SY980_

Az alapvető probléma az arányokkal van. Ahogy azt már előrevetítettem, a film kriptonitja valószínűleg az írott alapanyag. A mozis verzió legnagyobb vonzereje a pikáns jelenetekben bújna meg, sőt nem túlzás kimondani, hogy az egész „Fifty shades-jelenség” esszenciája Mr. Szürke ars poeticájában rejlik: nem egy szokványos love story jön, Hölgyeim és Uraim, hanem valami új, felforgató, talán megbotránkoztató, izgalmas, valami határsértő! Ennek ellenére sokkal nagyobb arányban kapunk üres, motiválatlan párbeszédeket, romantikus intermezzókat a felső tízezer paradicsomi életszínvonalán, és rengeteg termékmegjelölést valamint klisét…, klisét minden szinten… Az erotikus jelenetek összesen körülbelül negyedórát tehetnek ki a kétórás vetítési időből, de még ennél is kevesebbnek tűnnek a rövid videoklipszerű gyors montázsok a hosszan elnyújtott egysíkú csevejek között.

A dialógusokat végtelenül lassítja, hogy a két főszereplő meglehetősen kétdimenziós marad mindvégig. Anastasia Steele gyakran illetődik meg, suttog, harapdálja a száját őzike szemekkel, szomorú, mert Grey nem engedi, hogy megérintse, Grey pedig – aki két arckifejezéssel dolgozik az egész film alatt – körülbelül minden kérdésre azt válaszolja, hogy „ez nem az én stílusom”. Vagy esetleg: „én ilyen vagyok”. Előfordulnak olyan mély párbeszédek is, mint a „Hol voltál eddig?” – „Vártam.”, de három-négy fenékpaskolás után – mikor Christian úgy érzi, hogy bevezette Anát a BDSM rejtelmeibe – elhangzik a hatásvadász „Isten hozott a világomban!” mondat is (csak, hogy néhányat kiemeljek a film közhelyei közül). Egyszóval Az unalom ötven árnyalata mellőz minden humort, nyelvi leleményt, fejlődést, filozófiai mélységet vagy magasságot, morális igazságot, mondanivalót, bár az utóbbiak talán nem is reális elvárások E. L. Jamestől.

o-FIFTY-SHADES-OF-GREY-facebook

Nem csak bizonyos mondatszerkezetek térnek vissza ciklikusan: a főhős kétszer viszi nagy meglepetés-randevúra kedvesét – annak ellenére, hogy rendszeresen tisztázza, hogy a romantika nem az ő kenyere –, mindkétszer repülni; de fontos szervezője a cselekménynek a zongora is, a szexjelenetek után Ana gyakran ébred egyedül, majd Christiant minimum háromszor találja a zongoránál, ebből kétszer játszik is rajta. Grey, aki nagyjából harminc éves korára kimaxolta a vállalatvezetést – de közben szakított időt egy pilótatanfolyamra is –, a komolyzene szerelmese, nem csak kötözős szex után szeret zongorázni, de akkor is szól az opera, amikor először viszi haza legújabb szexuális játékszerét. Hasonlóan állandó építőelem Anastasia megvásárlása különböző luxustermékekkel (Apple, Audi), kiszolgálva egy újabb klisét. És ugyan melyik nő ne vállalná fel büszkén, hogy szereti, ha idegen gazdag férfiak ajándékokkal halmozzák el?

A visszatérő jelenetek és a szajkózott mondatok miatt végig az volt az érzésem, hogy a karakterek és a cselekmény képtelen egyről a kettőre lépni, a szexuális játékok fokozatos durvulásán kívül gyakorlatilag nem fedeztem fel fejlődést sem a narratíva, sem a karakterek szintjén. Ana épp ugyanaz az ártatlan tekintetű, átlagos lány akkor is, amikor ostorral csapkodják, mint amikor először látjuk, Christian pedig már az első pillanatban ugyanolyan szenvedélyes, lovagias és romantikus Anával – minden zavaros távolságtartása ellenére – mint két órával később: nem dobja el a lovaglóostort, ahogyan Ana sem bújik talpig latexba és illeszkedik be Grey szexuális kultúrájába.

A szürke ötven árnyalata tele van ellentmondásokkal. Miért sulykolják, hogy itt nincs romantika, itt kőkemény, érzelemmentes kötözős szex van, ha vérbő dominanciára építő aktusok helyett a nagy romantikus gesztusok dominálnak? Annak ellenére, hogy Grey a D betű a BDSM-ből – azon túl, hogy kikötözi, vagy olykor megsimogatja Steele-t valamilyen segédeszközzel –, inkább kényezteti, mint alárendeli a lányt. A PlayRoom és Christian impozáns játékgyűjteménye is inkább csak mellékes háttér, mint aktívan használt kelléktár.

a.titkárnő

Nem ez az első BDSM-mel foglalkozó film: láthattuk már sokkal drámaibb és őszintébb interpretációit a témának, mint például a 2001-es Zongoratanárnőt (La pianiste) Michael Haneke-től vagy a 2002-es A titkárnő (Secretary, Steven Shainberg) című filmet, melyben Maggie Gyllenhaal ismerkedik meg a szubkultúrával. Mindkét filmben legalább ugyanolyan fontos tényező a pszichológiai fejlődés, a motiváció, a reakciók, mint a szexuális feszültség fenntartása.

Nyilvánvalóan figyelembe kell venni, hogy A szürke ötven árnyalatát úgy várták a háziasszonyok, mint a Messiást, jól be lehetett lőni, hogy kiket céloz meg a film. Minden bizonnyal nem merték bevállalni az alkotók, hogy azt, ami eddig képként maximum az olvasók képzeletében született meg, a vásznon egy az egyben explicitté tegyék, ráadásul a szex radikálisabb ábrázolásával sokkal kisebb közönségnek tudták volna eladni az alkotást. A szexualitás esztétizálása, videoklipes megoldása épp annyira csavarja fel a termosztátot, hogy bevonzza a kíváncsiakat, de ugyanakkor épp annyira szemérmesen kendőzi el a domináns szex kényes témáját, hogy az átlag néző hellyel-közzel megelégedve, de nem megrontva távozzon a teremből.

2434_TP_00098R

Ha a cél ez volt, a rendező, Sam Taylor-Johnson és csapata remekül megoldották. Nagyon igényesen kidolgozták a látványt, még akkor is, ha néha már szinte hihetetlennek hatott, hogy mennyire erőltetik ezt a szürke tematikát. Szürke minden! Szürkés fényben úsznak a terek, minden kicsit fémes, a legtöbb ruha és tárgy a szürke, a kék vagy az ezüst árnyalataiban tobzódik, kivéve a bujaság kevés szerepet kapó szentélyét, a titkok kamráját, a PlayRoomot, ami tetőtől talpig vörös – ez egyébként szintén kissé klisészagú. Ha nem rágják a számba, akkor is kapcsolok, hogy Mr. Grey neve szürkét jelent, Steele-ről pedig az acélra kell asszociálnom: akkor is ezekre jutottam volna, ha nem látom majdnem minden tárgyon elhelyezve a Grey szót. Mindezek ellenére a látvány, a snittek, az operatőri és vágói munka erősen veri a narratívát, bár nem túl magas az a léc.

 A szürke ötven árnyalata tényleg kizárólag egy intenzív ízű fűszernek használja általában a szexjátékokat, csak az a baj, hogy a fűszer dekoráció egy kissé jellegtelen étel tetején, itt mégis erre a dekorációs elemre építették fel a film teljes marketingjét. A hónapokon át tartó masszív promóció során körülbelül mindent láttam, amit úgy érzem, érdemes megnézni. Összevágták a legsejtelmesebb képeket, kihagyták az iszonyatos dialógusokat, aztán jött a hidegzuhany, hogy a filmben nincs is ennél sokkal több… Gyakorlatilag mindent láttam előre, amit nem, azért meg nem is kár. Sőt! Kifejezetten örültem volna, ha soha nem látom az utolsó beállítást a patetikus búcsúról a liftben, amely a legsötétebb volt A közhelyek ötven árnyalatából.

50-sombras-de-grey-trailer-oficial_1-single

Hozzászólások

hozzászólás