Apertúra Magazin

“Magyarország legnagyobb, legtöbb fizető nézőt vonzó stb. fesztiválja” – zengi a Titanic marketingje a szlogeneket, amelyekkel a rendezvény rangját próbálják kiemelni és a nyilvánvaló tényeket ellensúlyozni. Az a helyzet ugyanis, hogy a fenti állítás csupán a magyar fesztiválpiac szegénységéről, nem pedig a Titanic sikeréről szól. Nemzetközi szinten ez a seregszemle a közepesen jelentős fesztiválok között sincs számontartva, és ebben valószínűleg nem kis része van a szerencsétlen névválasztásnak, valamint a hozzá kapcsolódó mérsékelten sem vicces hajózási szakzsargon erőltetett használatának: nehéz megmagyarázni, hogy miért hívnak egy művészfilmfesztivált Titanicnak.

Itt folytatódik »

Megszólal Eric Sumo Band dinamikus, kellemesen bohókás zenéje, majd feltűnnek az első képsorok egy távcső nézőpontját imitáló, animációs látványvilágban. Egy titokzatos kék táskát figyelhetünk meg ebből a rejtélyes, szubjektív szemszögből, majd kiderül, egy katonai hadművelet részesei vagyunk. Műanyag, színes katonák a kék táskában felrobbanó bombát készülnek megsemmisíteni, majd közbeavatkozik a megmentő robot, aki a fellegekbe hajítja a visszaszámláló gépezetet, és egy csomagot szállító kismadár sínyli a dolgot, ugyanis felrobban a szállítmánya, mely a következő fontos üzenetet tartalmazza: TITANIC FILMFESZTIVÁL.

Itt folytatódik »

Mi tagadás, a címe és előzetes marketingkampánya alapján nem sok jót reméltem Dömötör Tamás játékfilmjétől. Egy kibeszélős délutáni show-műsor egészestés filmben feldolgozva, hát, hogy is fogalmazzak, mintha csak tizenegyesekből akarna gólt rúgni valaki, amikor meg futni kell, akkor sérülést szimulál, vagyis a könnyebb utat választja a tervezett siker érdekében. A kereskedelmi csatornák úgynevezett kibeszélős show-műsorai ugyanis lényegében olyan közel járnak a jó ízlés határához, hogy csak nagyon kicsit kell rajtuk billenteni, hogy önmaguk abszurd paródiájába forduljanak. Valóban csupán ennyire vállalkozna a Czukor Show című alkotás? Nos, már most szeretném előre bocsátani, hogy meglátásom szerint messze többről van szó ebben a filmben.

Itt folytatódik »

James Cameront nézem, amint egy játékkonzol irányítójára hajazó kütyüvel a kezében szaladgál az Avatar díszletei között, és filmkészítő társaival arról mesél, hogyan reformálta meg a filmkészítést, milyen új technológiákat alkalmaztak a film előkészületei során, és hogyan definiálták újra a film mint médium technológiai specifikumait. Cameron kezében egy virtuális kamera van, amelynek se lencséje, se nézőkéje nincs, csupán egy képernyőn keresztül szemléli a helyszínt, amely a valóságban színekkel jelzett háttér és néhány kiegészítővel megspékelt stúdió, ám a virtuális kamera már a számítógép által generált diegetikus Pandorát, illetve a pandorai környezetben játszódó jelenetet mutatja, valós időben hozva létre a képsort.

Itt folytatódik »

A Hitchcock. Kritikai olvasatok (Pompeji, 2010) című kötet megjelenésének alkalmából 2010. május 13-án Hitchcock-napot tartunk a Grand Caféban. Az eseményt Hitchcock-filmek vetítése előzi meg május 10., 11., 12-én, melynek helye a Grand Café, időpontja 17 óra. A vetítések előtt ismertetők hangzanak el, melyek segítségetekre lehetnek majd a csütörtöki Hitchcock-vetélkedő során. A filmcímek a Grand Café aktuális havi programjában lesznek olvashatók.

Itt folytatódik »

„A rólunk szóló igazságról faggatni a lelket hiábavaló erőfeszítés, mivel a lélek csupán azokat a képmásokat képes visszatükrözni, amelyeket önmagunk leírására feltaláltunk. Amikor tehát a lélek mélyére ásunk, akkor nem teszünk mást, mint egy tükör visszavert tükörképébe bámulunk.”

(Patrick Hutton)

A PTE Pszichológiai Doktori Iskola Elméleti pszichoanalízis programja, az Imágó Egyesület és az Imago International főszervezésével 2010. november 25-27. között megrendezésre kerül a III. Magyar Pszichoanalitikus Filmkonferencia – Reflexivitás és önreflexivitás címmel a pécsi Apolló Artmoziban.

Itt folytatódik »