Apertúra Magazin

A konzervdobozokat szignáló, majd azokat szuvenírekként eladó „Campbell leveses fiúnak”, azaz a huszadik század második fele egyik legnépszerűbb képzőművészének, Andy Warholnak a képei a szegedi REÖK-be költöztek.

Interjú Nátyi Róbert kurátorral:

Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.

Andy Warhol: Mick Jagger

Itt folytatódik »

Irodalmi műveket feldolgozó filmek kapcsán, az explicit viszonyítási pont birtokában ritkán tudunk értékítélet nélkül szólni: vagy “elrontják” a jó könyveket, vagy gyengébb irodalmi szövegből értékes filmet készítenek, vagy éppen “hű” marad a feldolgozás a kiindulási alapanyaghoz. Az adaptációkkal kapcsolatos elvárásaink legalább annyira szigorúak, mint homályosak: a filmes feldolgozás őrizze meg a másik médiumban született mű sajátosságait, de ne legyen puszta illusztráció, saját nyelvén fejezze ki annak stiláris jellegzetességeit. Kérdések sorakoznak előttünk: átültethető-e az irodalom retorikája a filmébe? Egyáltalán mi a fim retorikája? Van-e megfeleltethetőség a két médium elemei között? Egy mondat egy képbe átrakható-e úgy, hogy ne pusztán felidézze, elmesélje azt a mondatot, hanem azt a hatást keltse, mint előszörre a mondat?

Itt folytatódik »

A napokban (Győr után másodjára) a Szeged Plázában is bemutatták Fonyó Gergely Made in Hungaria. A zene szabaddá tesz! című filmjét. A közönségtalálkozóval egybekötött vetítés teltház előtt zajlott, ami feltehetőleg annak is köszönhető, hogy a film producere, Neményi Ádám jegyzi az utóbbi két év legnagyobb közönségsikerét elért magyar filmjeit, az S.O.S Szerelmet és a 9 és fél randit.

Interjú a rendezővel

Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.

Majális a Made in Hungariában

Itt folytatódik »

Divatja van mostanában a több szálon futó történeteknek, amelyek unalom ellen változatosságot, szellemi izgalomként pedig komplex dramaturgiát ígérnek, valamint nem mellékesen lehetővé teszik a szerző számára, hogy akkor is egész estés játékfilmet készítsen, ha inkább több apró, mint egy egész műre való ötlete van. Az idei filmszemlén meglepően sok ilyen felépítésű mű szerepelt, melyek közt sok volt a hasonlóság, de persze még több a különbség.

Pálfi György: Nem vagyok a barátod

Itt folytatódik »

A magyar filmtörténetben kevés műfaj akad, amely oly méltatlanul hanyagolt és annyira alulreprezentált lenne, mint a sci-fi. Ennek okai köztudottak: a tudományos-fantasztikus film az egyik leginkább tőkeigényes mozgóképes műfaj, ezért a kisebb nemzeti filmgyártások, mint amilyen a magyar is, kevéssé favorizálják, ráadásul a szocializmusban kiváltképpen mostoha sorsa volt a műfaji filmeknek nálunk, mivel nem tulajdonítottak nekik szerepet az oly nagy becsben tartott népnevelői feladatok ellátásában.

Ezek után nem csoda, hogy egészen az ezredfordulóig alig néhány magyar sci-fi született, Deésy Alfréd Trytona 1917-ben, Hamza D. Ákos műfajteremtő – az időutazásos sci-fik egyik etalonjának számító – Szíriusza 1943-ban és Fejér Tamás filmtörténetileg kevésbé jelentős Az idő ablakai című munkája 1969-ben. Az ezredforduló után lassan-lassan kezdett erőre kapni a műfaj, kiváltképpen olyan aprócska, mindössze néhány perces negatív utópiákkal, mint a Mázlista (Szénási Ákos), az Uno (Dyga Zsombor) vagy A 639. baba (Dési András–Móray Gábor). A 40. Filmszemle egyik nagy meglepetése volt, hogy bőségesen akadtak a programban tudományos–fantasztikus művek, ráadásul nem csak rövidebb, hanem egészestés darabok is.

Pater Sparrow: 1

Itt folytatódik »