„Az online modellkedéssel, ismertebb nevén webkamerás munkával és cégünk évtizedes tapasztalatának köszönhető profi támogatásával könnyedén megvalósíthatod az álmaidat ennek az egyszerű és szórakoztató munkának a lehetőségével. Az internet modeling a fejlettebb országokban egy nagyon népszerű és elfogadott munkalehetőség, ami biztos megélhetést és anyagi függetlenséget jelent a modellek számára.
Így is hallhattál már róla: WEBKAMERÁS MUNKA, WEBKAMERÁS MODELL, CHATMODELL, WEBKAMERÁS STÚDIÓ, WEBCAM STÚDIÓ, WEBKAMERÁS MUNKA OTTHON, WEBCAM MUNKA
De mi is az a webkamerás modellkedés vagy webkamerás munka?” – olvasható a Diamex Models honlapján.
A kolozsvári bodoki–halmen kata és Csoma Nóra elhatározta, hogy bemutatja, milyen internetes prostituáltnak (?) vagy inkább webkamerás chatmodellnek lenni egy „site-specifikus performance”-on keresztül, ahogy titulálják ők maguk a Facebook oldalukon, habár nem biztos, hogy az alkotás műfaja pontosan behatárolható. Így nehéz is szempontrendszert felállítani a hozzá való közelítéskor, nem csak egy járható út kínálkozik a boncolására – vagy talán egy igazán találó sincs. Az előadást már többször játszották, és még fogják is, minden alkalommal egy picit módosítva rajta a helyszíntől és a reakcióktól, visszajelzésektől függően. A tizedik bemutatón vettem részt, Kolozsvár egyik elbűvölő utcájában, egy kellemes hangulatú lakásban 2014. november 15-én. Befelé menet a kabátokat az éppen még nedves ruhákkal teli szárítóra tehettük le. A nappaliban vártuk a történéseket. Nem volt sok előzetes információm, éppen annyi, amennyit a látogató a www.org Facebook oldalán olvashat: „Meet Jessey, 156 cm high, 55-60 kg, caucasian, short brown hair, brown eyes. A tattoed and pierced hot chick, who is seeking to know you. Her playfulness comes from her happy childhood when she was introduced to different sexual encounters. She will satisfy all your needs, wishes and dreams no matter if you are a man or a wo-man. She’ll give a show about/for you. A site-specific performance. A web-site specific performance. A web-site speci-fiction. Place specific actions. A place where your deepest desires become palpable.” [„Ismerd meg Jessey-t, a 156 cm magas, 55-60 kilós barna hajú és szemű kaukázusi, tetovált, piercinges csajt, aki epekedik azért, hogy megismerhessen. A játékossága a gyermekkorából fakad, amikor különböző szexuális játszmákkal ismerkedhetett meg. Ő kielégíti a szükségleteidet, vágyaidat és álmaidat, legyél nő vagy férfi. Műsort ad rólad/neked. Egy site-specifikus előadást. Egy web-site specifikus előadást. Egy web-site speci-fikciót. Helyspecifikus akciókat. Egy hely, ahol a legmélyebb vágyaid kézzelfoghatóvá válnak.” – saját ford. G. B.] Ezek – a kicsit ironikus szavak – után meglepő, izgalmas, durva és extrém, vagy éppen ellenkezőleg, iszonyatosan lírai pácba áztatott munkát vártam. Kell lennie valamilyen különlegességnek, ne jöjjön még egy kommersz megfogalmazása a prostituált témakörnek, mert akkor megőrülök. Nézzük, mivel szolgált a www.org.
Négy részre tagolódott az előadás. Mérsékelten izgalmasan kezdődött: a nappali egyik falára két projektorral vetített élő közvetítést láttunk a konyhából és a fürdőszobából. Az utóbbiban bodoki-halmen kata készülődött, sminkelt, öltözködött – vagy inkább vetkőzött –, a konyhában pedig hétköznapi dolgok történtek. Teafőzés, jövés-menés, semmi különös – viszont izgatott, hogy mi ennek a helyszínnek a jelentősége. Ez a jó tíz perces rész kezdetben meglepően lekötötte a közönség figyelmét, az enyémet is. Habár a lányok előzetesen elmondták, hogy nyugodtan lehet járkálni a helyiségekben, bármikor azt csinálhatunk, amit csak akarunk, majdnem mindenki a nappaliban ülve várt, és ott is maradt az alkotás végéig. Viszont a részvétel lehetősége a „performance” mint műfaji besorolás pontosságát is megkérdőjelezte – akárcsak a későbbi részek. Akkor ezek szerint ez az alkotás egy interaktív performance vagy akció? A beharangozás nem ezt árulja el, ez egy meglepő fordulat, nézőként érkeztünk, és az előadás részesévé akarnak tenni. Ezzel a lehetőséggel kevesen éltünk, szinte senki, így kukkoló pozícióba kerültünk, ami mindig izgalmas, és itt még keveredett a „színfalak” mögé látás élményével is. Végignézhettünk egy folyamatot, kata előadóvá válását köztünk ücsörgő lányból. Tényleg jó kezdésnek tűnt, érdekesnek, ami leköti a figyelmet és felkelti az érdeklődést a folytatás iránt, izgalmas helyzetbe rakott, a voyeur pozíciónk maximálisan passzolt a várt szexuális témához. Az internetes prostituált vagy inkább modell és az otthon ülő néző közötti kapcsolatot hatásosan alakította ki egy lakáson belül. Viszont már itt jelentkeztek csúszkálások, bizonytalankodások, amelyek, azt hiszem, nem tudatosultak az ötletgazdákban, vagy nem tulajdonítottak nekik jelentőséget. A beállított kamerákba többször belenéztek, belemosolyogtak. Ezzel hirtelen és ellentmondást nem tűrően rombolták le a fent említett érzéseket a befogadóban. Ez abszolút negatívum, attól függetlenül, hogy mi volt vele a céljuk, ha egyáltalán volt, vagy megfordult a fejükben, hogy ezt a szituációt kialakíthatják. Ülök egy nappaliban, két másik helyiségben meg a többiek ezt-azt csinálnak, néha belenéznek a kamerába, ezzel elárulják, hogy tudják, hogy én látom őket. Ezzel a kapcsolatteremtéssel érdektelenné, funkciótlanná vált a bevezető rész, kizökkentettek, elvették a vágyakozásom tárgyát, szinte tudósításként hatott. Korántsem biztos, hogy ez a fajta atmoszférateremtés majd -rombolás nem véletlenül jött létre az alkotás önálló, apróságokból felépült szövetében. Mindenesetre érdekes és érdemes lenne kizárólagosan a kukkoló-kukkolt viszonyára kihegyezni ezt a rövid felvezető egységet, mert a webkamerás chat, a munka maga, amelyet feldolgoz, egy maximális színjáték – szinte előadóművészet, amit egy chatmodell csinál fix munkaidőben –, kihasználja ezt a viszonyt, ugyanakkor rombolja is, kukkoltat, méghozzá tudatosan. A jelen alkotásban egy kontrasztlehetőség lehetne a tényleges voyeur szituáció és az ábrázolt munkakör hatásmechanizmusa között a rövid felvezető rész.
A következő egységben kiderült a konyhába helyezett kamera jelentősége: ez volt a performance helyszíne. „Special edition from the kitchen” [„Különleges adás a konyhából” – saját ford. G. B.] – tette egyértelművé a Jessey szerepébe már maximálisan belebújt bodoki–halmen kata. Az előadás angolul zajlott, a szomszédos szobában egy chatgirl teljesítette a beérkezett üzeneteket, a velünk szemközti falon a vetítés a monitornak felelt meg. A kép alján mentek a – sajnos – előre megírt üzenetek, a konyhában pedig azokra reagálva a show. Ez a rész indokolatlanul hosszúra, körülbelül húsz percre nyúlt. Kezdetben érdekes, humoros volt a felnagyított gesztusaival, elbénázott mozdulataival és kínos ötleteivel, jól kifigurázta a bemutatott munkát vagy karaktert. Azonban az első tíz perc után nem hozott semmi újat, egyre laposodott. Ráadásul itt is volt apróbb elcsúszás, kata kiszólt magyarul, mert összeakadt a nyelve: „Na, nem tudok beszélni”. Ekkor pár másodpercre mind a gesztusai, mind a hangszíne, mind a teste kiesett a szerepéből, egy kis időre elkomolytalanítva az egészet. Összességében viszont jó fókuszpontokra helyezve ragadta meg a karaktert, természetesen játszotta a játszást, jó érzékkel karikaturizált, egy kis sűrítéssel a helyére kerülhetne ez a szakasz. Ezután kijött a konyhából, átsétált közöttünk, a fürdőszobába ment, rágyújtott, pisilt, zuhanyozott – mindezt a nappali falán néztük.
Ez a rövid rész – az előző utolsó egy-két percével – volt a legtömörebb, legkifejezőbb. Ahogy a konyhában vége lett a „munkaidőnek”, elhallgatott az aláfestő zene, eltűnt a mosoly az arcáról, visszatermészetesedtek a mozdulatai, elidegenedett az arca, kiüresedett a tekintete. Úgy sétált el előttünk, mintha nem léteznénk, mintha semmi nem létezne a világon, vagy ha mégis, az őt maximálisan hidegen hagyja. Az emberi ösztönökre, a biológiai szükségletekre csupaszodott a lényének az egésze, ahogy teljesen érdektelen mivoltában a vécén ült, ahogy a kádban feküdt cigizve. Ez a pár perc rideg csendet hagyott maga után éles kontrasztjával. Erre még ráerősítettek egy előre elkészített videó levetítésével, amelyben az ember alapvető biológiai folyamatát, az evés-ürítés együttesét mutatták be, fakó, majdnem fekete-fehér kockákon. Az utóbbi viszont a webkamerás chat munkakörének megfelelően egy házi beöntés volt – a betöltött állás felülírja az emberi lét természetes biológiai folyamatainak nyugodt zajlását is. A színek, hangok kivonása, a két cselekvés egymásba mosása kifejező húzás volt, megfelelő ellentétet állított a konyhai jelenet élénk színeivel, harsány összhatásával.
Lezárásul ismét egy előre felvett jelenetet vetítettek, ekkor már maga Jessey, illetve bodoki-halmen kata is köztünk ült, ő is nézte. A felvételen naplóbejegyzéseket olvasott fel. A prostituált életének nyomait, amelyekből kiderül, miért jelentkezett a munkára, milyen élmények hatására és hogyan épült le mind szellemileg, mind fizikailag. Ez a vetítés is túl terjedelmesre sikerült, és habár így is hatott, érdemes volna feszesíteni rajta, mert ahogy a konyhai jelenet, ez is laposodik és kiszámíthatóvá válik pár perc elteltével. Ahogy nézem a lányt, aki a naplójából olvas, élményeit, fizikai és lelki változásait, kérdéseit és egyre elhatalmasodó érdektelenségét osztja meg, a gondolataim szépen lassan visszacsúsznak a valóságba, elkalandozom, nem hatnak vagy ráznak meg az újabb és újabb elhangzott szörnyű események, a szememet is elfordítom a vetítéstől. Betelítődök, nincs tetőpont és vég, én szállok ki az alkotásból. Ahogy a legtöbb ember kiszáll – vagy bele se folyik – ennek a kérdéskörnek a kommunikációjából, társadalmi szintű feldolgozásából. Viszont abban a formában, ahogy én láttam a művet, nem egyértelmű, hogy ennek az érzésnek a kialakítása a befogadóban szándékos lenne, vagy csupán egy túl hosszúra nyújtott részegység marad. Mert teljesen nem szakadok ki, a villanyok még mindig leoltva, mindenki a helyén ül, még tart a performance vagy bármi is legyen ez a munka. Ez a majdnem-hatás, kiforratlanság jellemzi az alkotás szinte egészét. De egy kísérletező folyamatban ez nem is furcsa vagy meglepő.
A performance célkitűzésében, felépítésében és technikai megvalósításában nincs sok kivetnivaló, de apró változtatásokkal, finomításokkal lehetne sokkal-sokkal hatásosabb. A rétegek jól épülnek egymásra, vannak benne jól összeállt percek, de összességében szétfolyik, hagy réseket, ahol a befogadó elkalandozhat, kiléphet, nem vonzza a szemet és az agyat minden másodperce – amit én elvárnék tőle. Sok evidenciát is felsorakoztat. Nem hoz meglepő konklúziót vagy elemeket, nem találok benne olyat, amit ne tudnék a témáról, nem tesz fel olyan kérdéseket, amilyeneket mások máshol még nem tettek fel. Persze egy napló bensőséges, intim szavait, mondatait nem ismeri az íróján kívül senki, de ez sem ad olyan információkat, amelyeket egy átlagos néző ne feltételezne egy webkamerás chatlány mindennapjairól. Kérdés, hogy lehet-e egyáltalán újat mutatni a témában. Az mindenesetre pozitívuma a performance-nak, hogy a tereket, a szerepet és az előadó embert összekapcsolja, maga a személy átível színészből nézővé, hogy egy szituációt alaposan körüljár, van egy határozott íve. A látszólagos teljes kitárulkozás (konyhai jelenet) és a teljes intimitás (naplóbejegyzések) elgondolkodtató. Kétségkívül nem hasztalan vagy érdektelen kezdeményezés, de túl sokat akar mondani, túlságosan erőlködik, és végül ellobban.