Az albérlet árát és pár almát zsebre vágva elindultam, hogy megkeressem őt Szegeden. Örültem az útnak, örültem a zápornak, miközben gázszámlákról beszélgettünk a sofőrrel. Lassan fogytak a kilométerek, aztán egyszer csak megérkeztünk. Ő meg ott állt, lazán a korlátnak támaszkodva beszélgetett. Örültem, hogy látom. Örült, hogy lát. Talán ez a pillanat mindent megér.

IMG

Hagytam elmenni az utolsó vonatot, lesétáltam a folyópartra. Hintáztam a folyó menti parkban. Egyre hidegebb lett. Lassan telt az idő, és ahogy egyre hidegebb lett, egyre lassabban. Ősz volt. Ősz közepe. Lassan kiürültek az utcák.

Az éjszakát egy karaoke-partin, majd egy diszkóban töltöttem. Ki kell engedni a gőzt, a lelki betegséget énekléssel orvosolni lehet, dududu dudududu, yeah yeah yeah, mondta egy férfi a karaokés helyen.

Fél kettő. Újra az utcán vagyok. Nem esem kétségbe, a város már nem annyira idegen. A következő sarkon feltűnik három fiatal férfi, vidáman sietnek tova. Követem őket. Két sarokkal később már egy dübörgő hely előtt kanyargó sor végén állunk. A sor biztatóan halad előre. Majd ruhatár, hangárméretű táncfelület, iszonyatos tömeg. Szorongatom a kólásüveget, fények cikáznak keresztül-kasul és körbe-körbe. Feszes nadrágok, izompólók, mélyen kivágott blúzok és szexi dekoltázsok, amerre csak nézek. Bár lobogó vászonnadrágban, kapucnis pulcsiban és tornacsukában nem szabad ennek túl nagy jelentőséget tulajdonítani.

3206

Fáradt, hideg, gyenge napsütéses októberi szombat. A Kárász utcához érve felismerem a két köszöntő komédiást. Egy nő zászlójába kapaszkodva, combját kivillantva kacérkodik az arra járókkal. Férfi kollégája a sétálóutca túloldaláról, a kezében tartott lobogó zászló alól lopott pillantást vet felé. És ahogy az utca térré tágasodik, szinte boldognak érzem magam. A Kárász-Klauzál sarkon megtalálom a cukrászdát. Az A Capella hétkor nyit. Sajtosrolót, krémest és kávét rendelek, aztán megkérdezem a pincértől, melyik az az asztal, ahová legelőször süt a nap. A pincér felnéz az égre.

Ébred a város. Egy férfi átszalad a téren. Kék, „K&H biztosítás” feliratú pólót visel, nagy izzadságfolt van a mellkasán, egy másik meg a hátán. Felröppen néhány galamb. A férfin fekete leggings. Aztán egyre többen mozognak a téren. A cukrászda teraszára is érkeznek újabb vendégek. Előveszem az újságot, várom, hogy végre kisüssön a nap. Közben a tér szemközti oldalán a Kígyó Patika is felhúzza redőnyeit.

A nap első sugarai megcirógatnak. Lehunyt szemmel dohányzom a napon. Folynak a könnyeim, és az jut az eszembe, hogy: I never was so happy that I am so sad.

Fotók: Pálfi Adrienn

Hozzászólások

hozzászólás